Körmenetek Marosvásárhelyen

Hetvennégy éves fényképen Marosvásárhely központja. Nincs katonaszobor, lovasszobor, körben a főtér körül siheder fák gondozottak. Az úttesten apácák, fehér ruhás lányok, hátrébb menetelő katonák, civilek oszlopai. Az 1942-es úrnapi körmenet.

Bakó Zoltán

2016. március 26., 16:252016. március 26., 16:25

A két világháború előtti időszakban, akárcsak egész Erdélyben, két fontos körmenetet tartottak a városban. A húsvétit és az úrnapit. Nagyszombaton este Jézus halálára és szenvedésére, valamint feltámadására emlékeztek a katolikus hívek. A vigília szertartásával (éjjeli őrséggel) és virrasztással kezdődött a húsvét.

A vigília templomi szertartásának hagyománya a 4. századra vetíthető vissza. A jól elkülönülő négy része már akkor körvonalazódott: a fény liturgiája, az igeliturgia, a vízszentelés és az áldozati liturgia (eucharisztia). A fényköszöntő rítus az ókori lámpagyújtás ősi szertartásából fejlődött ki. A tűzszentelés a pogány tavaszi tüzek ellensúlyozására alakult ki, Róma a 12. században vette át a szokást, ekkor vált általánossá a körmenet.

Érdekes tény, hogy a körmenetek szokása az örményeknél volt hagyományos, hosszú múltra visszatekintő – tudtam meg Puskás Attilától, a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület elnökétől. Talán ez a nép, amelyiknél a világon elsőként vált államvallássá a kereszténység – még a rómaiak előtt, 301-ben –, őrzi a leghűebben a kereszténység pogány korból átmentett hagyományait.

Akkor pedig ne csodálkozzunk azon, ha Marosvásárhelyen is jelen voltak, éltek ezek a hagyományok. A polgárvárosban ugyanis sok örmény telepedett le a 18. századtól – bizonyság erre a sok örmény eredetű név a katolikus temető fejfáin –, valósággal meghatározták a település társadalmi, művelődési, római katolikus vallási életének alakulását, ők hozták magukkal a hagyományokat, köztük a hitéletieket is, amelyeket a derék vásárhelyiek készségesen átvettek, vagy eltanultak tőlük.

Mert a vásárhelyiekre jellemző volt, hogy amit hasznosnak, jónak találtak, azt szívesen átvették, olyannyira, hogy egy idő után már nem is lehetett tudni az igazi eredetet. Valahogy így történhetett a húsvéti körmenet itteni meghonosodásával is, miután császári rendelettel a katolikus vallás visszatérhetett a városba. Nem sok jót köszönhetünk a császári háznak, de ez a kevesek egyike.

Az Úrnapja ünnepet 1264-ben IV. Orbán pápa terjesztette ki az egész latin egyházra. Az augustinánus rendi apáca, liége-i Juliana isteni sugallatra hivatkozva fordult az eucharisztia-ünnep létrehozása érdekében IV. Orbán pápához. 1263-ban egy zarándok cseh pap szentmisét tartott a bolsenai Szent Krisztina templomban. Kétség szállta meg, valóban Krisztus testévé válik-e a kenyér és a bor, amikor a megtört ostyából vércseppek hulltak az ostyaabroszra. A véres ostyaabroszt 1264. június 14-én Orvietóba vitték, ahol épp ott tartózkodott IV. Orbán pápa. Az egyházfő 1264. szeptember 8-án Transiturus bullájában hirdette ki, hogy minden évben a pünkösd nyolcadát követő első csütörtökön tartsák meg az Úrnapja ünnepét. Idén május 26-án kerül sor az úrnapi körmenetre.

A 74 évvel ezelőtt, 1942-ben készült fénykép is az úrnapi körmenetet ábrázolja Marosvásárhely főterén. Jól látható, hogy ünnepi díszbe öltözött főtér, a különböző – egyházi, katonai, iskolai – csoportok egyházi zászlókkal, rendben, fegyelmezetten vonulnak, a menet eleje már megkerülte a főteret, valahol a  Bolyai utca torkolatánál áll, a vége pedig a főtér másik oldalán van, a Korzó-köz (Bartók Béla utca) sarkánál a katonák sorával.

Hogy milyenek voltak a hajdani körmenetek, arról ma már kevesen tudnak hitelesen beszámolni, hiszen a második világháború előtti körmenetek résztvevői jóval a nyolcvanon túl, a kilencvenhez közel járnak. Arról viszont, hogy a kommunista diktatúra alatt volt-e körmenet a városban, már többekkel tudtunk beszélgetni.

Ávéd Rózsa, a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület tagja, de  kutatója is a régmúlt időknek. Tőle tudjuk, hogy a magyar katolikusok részéről nem tartottak – mert nem engedték meg – körmeneteket a kommunizmus évei alatt. „Emlékszem, én körmenetet először Nagyváradon láttam a hatvanas években. Akkor, ott az ortodoxok tartották. A rendszerváltozás után Marosvásárhelyen is meg lehetett tartani, akkor már engedték” – meséli.

Egy másik hiteles beszámoló Puskás Máriától származik. „Akkoriban nem engedtek ki a templom területéről semmilyen egyházi processziót. Ezért aztán körmeneteket sem lehetett szervezni. Olyan kisebb, körmenetszerű »körbejárások« voltak a templom udvarán, de szigorúan csak a kapun belül. Kinnebb nem engedtek a hatóságok. Emlékszem, amikor a Szabadság utca melletti Munkás moziból templommá alakított épületet felszentelte – ez lett a Színház tér építése miatt lebontott ferences rendi templom és kolostor utóda – Áron püspök, akkor is ilyen szigorú megszorítások voltak. Aztán, amikor valamilyen egyházi ünnep volt, mindig »véletlenszerűen« épp akkorra szervezték a motorversenyeket. Ezt megtapasztaltuk itt, de Brassóban is, úgy, hogy tisztában voltunk a véletlen egybeesésekkel” – mesélte.

Tőle tudjuk, hogy az 1942-es fényképen, az úrnapi körmeneten látható fehér ruhás alakok, az az évi elsőáldozó kislányok csoportja, akik rózsákkal vonultak, rózsaszirmokat szórtak az útra. Elképzelhető, hogy a képen levő, fehér ruhás kislányok csoportjából még számosan élnek itt Vásárhelyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés