Kopók a Rhédey-kastély udvarán

Első alkalommal rendeztek székelyföldi szemlét hétvégén az erdélyi kopók gazdái és a szakma számára.

Gligor Róbert László

2015. október 19., 17:172015. október 19., 17:17

Szombaton délután a kutyaszeretők, az érdeklődők és a szakma képviselői népesítették be az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély udvarát. Az ötletgazda Csibi Attila Zoltán polgármestertől megtudtuk: a Székelyföld Napok előkészítése során, egy egyeztetésen támadt az ötlete, hogy erdélyi kopókat vigyenek el egy adott helyre szemlére. Egyrészt mert kevés ilyen rendezvény van Erdélyben, másrészt ő maga is több éve erdélyi kopó tulajdonos és vadász.

Az Erdőszentgyörgy által felajánlott helyszínen kialakított ringbe a hétvégén rekordszámú kopót vezettek fel, azok elbírálása Kelemen Atilla állatorvos feladata volt. Az állatokat nemük és koruk szerint csoportosítva mutatták be, így került kiválasztásra a legszebb kan és szuka kölyök, fiatal és felnőtt kopó. A hat állatot ismét felvezették, ezekből választották ki a fajtagyőzteseket. A kanok csoportjából a gyergyószentmiklósi Ráduly Sándor Vezér nevű állata, míg a szukáknál a marosvásárhelyi Boros Ernő Arany Óhungarikuma érte el a legnagyobb pontszámot.

A kezdeményezés minden várakozást felülmúlt – mondta el érdeklődésünkre Tőkés Lóránt, a Siculus Erdélyi Kopó Kennel tulajdonosa és a Magyar Kutyafajták Romániai Klubja alapító és vezetőségi tagja. A versenyre negyvenegy erdélyi kopót neveztek be, ebből harminckilencet hoztak el Székelyföld minden sarkából, mellettük volt egy kolozsvári is. Ez romániai szinten is minden rekordot felülmúl, hiszen egy ilyen szemlén Magyarországon sem gyűl össze ennyi kopó, míg a néhány éve rendezett világkiállításon is alig több mint ötven állatot neveztek be. Egy országos kutyakiállításon Romániában vagy épp Magyarországon is átlagosan csupán három-négy erdélyi kopót lehet látni.

Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, a jövőben arra törekednek, hogy ne csak megszervezzék ezt az eseményt, hanem hivatalosan bejegyzett fajtakiállítást tudjanak majd tartani minden évben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés