Kopjafájánál emlékeztek Csíki Sándorra

Családja, rokonai, egykori barátai, munkatársai, tanítványai és pályatársai vették körül pénteken délután a júniusban 56 éves korában elhunyt Csíki Sándor tanár, író, politikus, nagycsaládos vezető sírját, amelyet nem beton, hanem székelyhez illően kopjafa jelöl. Alig vettek tőle búcsút, barátaiban rögtön megfogalmazódott a kopjafaállítás gondolata. A baráti kör jóvoltából a szükséges pénzösszeg is összegyűlt, így néhány napja négy méter magas faragott oszlop jelzi, hol nyugszik Csíki betegségtől megfáradt teste. Nagy kihívás volt az, hogy barátjának, egykori kollégájának elkészíthesse ezt a kopjafát – vallotta be Bíró János nyárádszeredai faragóművész, aki Csíki Sándor egész életét, még földi élete számait is jelképekkel vitte rá a fára.

Kopjafa és lármafa

Az oszlop csúcsán egy szárnyait kitáró kismadár, az író egyik kedvenc szimbóluma látható, amely akár pacsirta, akár hargitai fecskemadár is lehet. Alatta a vezéri süveg, majd a faluvégi székely kereszt, a turulmadár a Nappal, Holddal és Marosszék hat almájával, s a nagycsaládra emlékeztető gránátalmával. Alattuk sorjázik a Kálvin-csillag és a Babba Mária-ábrázolás, majd a két-két fiú- és lánygyerekét jelképező csillagok, végül a Föld jelképe mutatja, hogy itt nyugszik az ő teste. Az oszlopon ott vannak kedvenc biztató szavai is latin betűkkel és székely rovásjegyekkel: „Ne félj! Higgy!, valamint halála előtti utolsó telefonos üzenete is: Jő a feltámadás! Ez a kopjafa egyben lármafa is, hiszen Csíki Sándor a marosszéki székelyek szószólója volt” – zárta méltató beszédét Bíró János.

Az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége nevében a csíkszeredai Dánél Sándor szólalt fel. „Csíki Sándor lármafa volt nekünk és az egész erdélyi magyarság számára. Könyvei révén üzeni, hogy az őseinktől kapott magyar értékeket adjuk gyermekeink kezébe, ugyanígy Wass Albert könyveit is, hogy becsületes magyarokat neveljünk belőlük. Csíki Sándort mindaz jellemezte, ami egy igazi székelyt: hit, hazaszeretet és humor. Az ő élete jel volt, földi harcát megvívta, fáradt testét itt hagyta, ő már Isten jobbján, egy jobb világban van. A fájdalom helyett a büszkeség vegyen erőt rajtunk, legyünk büszkék, hogy barátai lehettünk az elhunytnak” – buzdította az emlékezőket az egykori pedagógus, író és politikus barátja.

A Nyárádmente Wass Albertje

Dánél Sándor szerint Csíki méltán nevezhető a Nyárádmente Wass Albertjének. Az ő testamentuma a legszebb – vallja Varga Sándor unitárius lelkész is. „Fogjuk meg egymás kezét, és hallgassuk a madárdalt. Csíki Sándor tanárként, önkormányzati képviselőként, politikai szerepvállalóként és nagycsaládos vezetőként egyaránt felemelte hangját a székelyekért, a székely falvak és családok mindennapi, csendes harcaiért, kívülről nem is látszó gondjaiért, a lassú fogyásért, a szórványosodásért, a magyarság térvesztéséért, figyelmeztetve a hagymakupolás honfoglalás és a szaporodó roma népesség mára már nem mellőzhető kérdésére is.

Állj meg madár, fejem fölött dalolva! című kötetének utolsó, azonos című írásában Wass Albertről szól, de ma már mintha őt magát láthatnánk a sorok között, aki rendületlen dalolta húsba vágó, vér-igaz kesergőit: „S adjátok vissza Wass Albertemet! Kulcsoljátok imára fohászkodástól elszokott, öklöt gyakran rázó kezeiteket! Adjatok hálát a Jóistennek! A szent hegy pázsitjára leborulva köszönjétek meg a Teremtőnek, hogy volt köztetek egy ember, aki mert! Aki félelmet nem ismerve foglalta versbe és prózába elnyomatásunk agyonhallgatott történéseit. És aki fáradságot nem ismerve gyűjtögette ittlétünk könny-emlékeit.”