Koldulás elleni kampányt indítottak

Egy fillér a koldusnak – haszon az emberkereskedőnek címmel az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség marosvásárhelyi regionális központja a helyi rendőrséggel közösen kampányt indított a fiatalokat koldulásra kényszerítő személyek ellen.

Bakó Zoltán

2015. április 15., 13:012015. április 15., 13:01

Az akció lényeges része, hogy a potenciális áldozatként azonosított célcsoportot tájékoztassák a veszélyekről, arról, hogy létezik és működik az emberkereskedőknek az a csoportja, amely a befolyása alá kerített fiatalokat koldulásra kényszeríti, kizsákmányolja, miközben a legalapvetőbb emberi jogokat és életkörülményeket sem biztosítja számukra. Ugyanakkor tájékoztatni kívánják az állampolgárokat is arról, hogy a köztereken, templomok előtt, kegyeleti helyek közelében a fiatal, még gyermekkorban levő személyek a legtöbb esetben olyan áldozatok, akiket felnőttek zsákmányolnak ki koldulásra kényszeríve őket, s ezek a felnőttek nem ritka esetekben pontosan a szüleik. A most elkezdett kampány novemberig tart, ez idő alatt találkozókat szerveznek a város iskoláiban, s azokon a városkörnyéki perem- vagy épp távolabbi településeken, ahonnan nagyobb számban érkeznek a megyeközpontba koldulásra kényszerített fiatalok.

Amellett, hogy közbiztonsági szervek magyarázzák el a gyerekeknek és felnőtteknek az emberkereskedelem e válfajának mibenlétét, azt, hogy milyen módon előzhető meg, hogy a környezetükben élők, vagy akár ők maguk ebbe a csapdába essenek, szakemberek fognak tájékoztató előadásokat tartani arról, hogy milyen jogszabályok vonatkoznak erre a bűnözési formára, népszerűsítik az országosan is legnagyobb ilyen jellegű segélykérő telefonvonalat (HELP LINE 0 800 800 678), valamint a 112-es egységes sürgősségi segélykérő szám által e tekintetben nyújtott segítő módozatokat. Azt is a hallgatóság tudomására hozzák, hogy hol és milyen módon kaphatnak segítséget, amennyiben ilyen jelenséggel találják szembe magukat.

A helyi rendőrség a kampányidőszak folyamán nyílt téri akciókat rendez az utcán, ahol tájékoztató jellegű nyomtatványokat osztogatnak a járókelőknek, amelyek a jelenséggel ismertetik a kívülállókat, egyszersmind tanácsokkal látják el őket a koldulás általi kizsákmányolás elleni küzdelem lehetőségeiről.

A megyeközpontban készített statisztikai adatok azt mutatják, hogy a 2014. év első felében a 448, emberkereskedők áldozatává vált személy közül 19 volt azon fiatalok száma, akiket koldulásra kényszeríthettek, annak „köszönhetően”, hogy ezek nem rendelkeztek iskolai felkészültséggel, hatékony neveléssel, elfogadható lakhatási körülményekkel, anyagi helyzetük silány volt, fizikailag vagy pszichésen rokkantnak számítottak.

A program a 2012–2016 közötti időszakban az Országos Emberkereskedelem Elleni Stratégia része, amely nagy mértékben alapoz a civil társadalomnak e tárgykörben nyújtandó segítségére is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés