Három súlyosan hallássérült gyereken végeztek cochleáris implantációt a marosvásárhelyi sürgősségi kórház fül-orr-gégészei. A műtétnek köszönhetően a két kisfiúnál és a kislánynál esély nyílt arra, hogy a normál hallókra jellemző beszédkészség alakuljon ki.
2016. április 26., 13:542016. április 26., 13:54
A cochleáris implantáció (CI) a súlyos nagyothallók és siketek hallásjavítását szolgáló műtéti eljárás. A CI a belső fülbe ültetett elektróda és az ehhez kapcsolódó, szintén beültetett jelfogó (dekóder) egység. A CI-vel elérhető hallás jelentősen különbözik a normális hallástól, hiszen meglehetősen torzít. Összességében kijelenthető, hogy a CI segítségével a páciens képes hangosan kommunikálni. Korán implantált gyerekeknél általában a normál hallókra jellemző beszédkészség alakul ki, az implantátum azonban nem gyógyítja a siketséget, hanem helyettesíti a természetes hallást.
A marosvásárhelyi szakorvosok a négy implantátumot három kisgyereknek ültették be: a dr. Adriana Neagoș és dr. Gheorghe Vancea által vezetett csapat két szekvenciális cochleáris implantátumot ültetett be egy három éves kisfiúnak és egy négy és fél éves kislánynak, valamint kétoldalú cochleáris implantátumot egy 1,7 hónapos kisfiúnak. A kórház sajtóirodájának tájékoztatása szerint mindhárom gyerek állapota kielégítő, jól vannak. A beavatkozást ingyenesen végezték a siketséget hallókészülékek beültetése által kezelő országos program keretében.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!