
Fotó: Nyulas Piroska
Kis tehetségek Szováta körzeti vetélkedőjét tartották csütörtökön Nyárádremetén. A megmérettetésre népes csapat gyűlt össze a falu művelődési központjában.
2015. április 10., 14:422015. április 10., 14:42
A népművészet, a hagyományőrzés eszméjében tartott rendezvényre több mint száz gyermek érkezett óvónőikkel, kísérőikkel. A jelenlévőket Majos Erika helyi óvónő köszöntötte, majd előterjesztette a Bekecsalját leginkább foglalkoztató problémát, miszerint egy gonosz boszorka lelopta a fejünk felől a csillagokat. A gyerekeknek a népmesék, népdalok, versek, énekes játékok varázserejét felhasználva sikerült visszaszerezniük azokat.
A zsűrit Bajusz Katalin, nyugdíjas óvónő, Fodor Flóra tanítónő, valamint Nagy Imre, magyar szakos tanár alkotta. Nem volt könnyű dolguk, hiszen színvonalas előadások kerültek színpadra. A döntés a következőképpen alakult: a legszebben Hajdú Blanka Dalma, a szovátai Bagolyvár óvoda képviselője mesélt, versmondásban Muzsnai Kitti bizonyult a legjobbnak, népdal kategóriában a nyárádremetei György Szilvia lett okleveles, míg az énekes játék kategóriában a szovátai Bagolyvár óvoda csoportja lett az első.
Az esemény létrejötte kilenc nyárádremetei óvónő munkájának köszönhető: ők állították össze a műsort, készítették el a díszletet és gondoskodtak arról, hogy minden gördülékenyen történjen.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!