
Fotó: Haáz Vince
A kis létszámú tanintézetek előnyeire és hátrányaira nyerhettünk tágabb rálátást a nyárádmagyarósi iskolában tett látogatásunk során. Iszlai Tünde iskolaigazgatóval beszélgettünk.
2014. december 03., 18:102014. december 03., 18:10
A kétszintes tanintézetbe összesen 161 gyerek jár. Az épület alsó szintje az óvodásoké és az alsó tagozatosoké, az első emelet az 5–8. osztályosoké.
„A gyereklétszámból fakadó legnagyobb előny, hogy olyanok vagyunk, mint egy nagy család, hiszen mindenki mindenkit ismer. Kevesebb gyerekkel hatékonyabban lehet dolgozni, és a lelki világukra is jobban oda tudunk figyelni” – fejtette ki az igazgató. Az iskolában néptánccsoport működik, de a hagyományok ápolása mellett a testvértelepülési kapcsolatokra is nagy hangsúlyt fektetnek.
Pedagógushiánnyal nem küzdenek, s az óvodások és kisiskolások esetében nagy létszámú (16–20 gyereket számláló) csoportokról lehet beszélni, igaz, nyolcadik osztályba csupán hárman járnak. 2011–2013 közt sem született sok gyerek, idén azonban Torboszlóban hat újszülött jött világra. A torboszlói gyerekeket előkészítő osztályos koruktól fogva iskolabusz szállítja a magyarósi iskolába, a nyárádselyeiek – mivel ott működik óvoda és alsó tagozat – ötödikes koruktól járnak Nyárádmagyarósra. A nyolcadik elvégzése után leginkább Nyárádszeredában folytatják tanulmányaikat, de van, akit tanítóképzőbe vagy művészetibe iratnak. A faluban ritkán fordul elő, hogy a gyerekeket nyolcadik osztályos koruk előtt városi tanintézetbe írassák.
Az igazgatónő bizakodó, hogy a már járható Sóvárad-Nyárádmagyarós útszakasz miatt a település nem lesz „végállomás”, megnyílnak a munkalehetőségek, és a fiatal családok értelmét látják az itthon maradásnak.
A kis létszámú iskola hátránya a kicsi költségvetés, amit a gyereklétszám függvényében állapítanak meg. Mindezek ellenére, az iskola vezetősége a lehetőségeihez mérten három éve nekifogott az épület korszerűsítéséhez: bevezették a központi fűtést, majd a kazánt nagyobbra cserélték, idén pedig három osztályban sikerült termopán nyílászárókat szerelni. Az igazgatónő reméli, hogy ezt a munkát folytatni tudják, és hogy lassan nekifoghatnak az épület szigetelésének. A tanintézetnek új bútorzatra is szüksége lenne, továbbá pályázati úton bővíteni szeretnék a számítógép-állományt.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!