
Egy gyermek iskolai teljesítményét a legkisebb figyelemzavarok is gyengíthetik, olyanok, amelyek a legtöbb esetben csak iskoláskorban derülnek ki. Ezeket a lehető legkorábban meg lehet – és meg is kell – előzni, tudtuk meg Imre Tekla gyógypedagógus Miből lesz a cserebogár? című előadásából.
2014. január 27., 16:362014. január 27., 16:36
2014. január 27., 16:512014. január 27., 16:51
A Lurkó-Kuckó Egyesület gyerekeknek és szülőknek szervez különböző programokat, amelyek során játszhat és fejlődhet mindkét fél. Az említett előadás a szülőket szólította meg, ugyanis arról szólt, hogy mit kell tennie a szülőnek ahhoz, hogy gyermeke testi-szellemi egészségben végezze az iskolát. Bevezetőként elhangzott Zorán Üres bölcsőt ringat a hold fénye című dala, amely el is árulta az indító gondolatot: időt kell szánni a gyermekre, a vele való kapcsolat építésére.
A figyelemről és a kapcsolatról
A neveléstől legalább egy, de gyakran több emberi élet függ, ezért bevetnek mindent, amit saját szüleiktől láttak, vagy amit olvasnak, esetleg barátok tapasztalataiból tanulnak. A kezdetektől fogva fontos a figyelem. Nem kell mindig felvenni a gyereket ha sír, de nem is szabad mindig magára hagyni. A szülők lassan kitapasztalják, hogy mikor van szüksége valamire a csecsemőnek, és mikor akar a figyelem középpontjában lenni. Köztudott, hogy az anyával kialakított kapcsolat meghatározóvá válik a gyerek életében, de ez az apával sincs másként. Neki is jelen kell lenni, és kapcsolatot kell teremteni gyermekével. Érdemes a csecsemőmasszázst elsajátítani az apáknak, mert ezáltal közelebb kerülhetnek a babához. Nagyon fontos a gyerek mozgatása, mert az ennek köszönhetően keletkező ingerek serkentik az agyműködést, ráadásul ezt az apa is és a gyerek is élvezi.
Játszani és mozogni kell velük
A játék olyan a gyermekkorban, mint az alap a ház építésénél, ezért a gyereknek bele kell nőnie a játszásba. Amikor a szülő játszik a gyerekével, érdemes útnak indítania néhány folyamatot. Például ne csak kitegye elé a kockákat, hanem helyezze egymásra őket. Így a gyerek ezt elsajátítja, és beépíti majd más játékokba is. Ugyanígy van a rajzzal is, ha rajzol valamit a szülő, azt a gyerek utánozni fogja, ám ez nem szűkíti a kreativitását, mert felhasználja más kompozíciókban.
A legfontosabb dolog egy gyerek fejlődésében a mozgás, ami nem csak testi szempontból, hanem a szellemi haladásban is nagyon sokat számít. A kúszás és a mászás az agyműködést is serkenti. A kúszás során egyszerre azonos láb és kéz mozog, ez külön-külön működősbe hozza a két agyfélteket. Mivel azonban a mászás során ellentétes kéz és láb mozog egyszerre, a jobb és a bal agyféltek is egyszerre dolgozik. Erre a műveletre a tanulás folyamán szüksége lesz a gyereknek. A mászás kimaradásának leggyakoribb következménye a betűk felcserélése.
A hintázástól lesz éles eszű a gyerek
A gyerekek nagyon szeretnek hintázni, nem is hinnénk, hogy ez mennyire egészséges, és szükséges. A hinta irányváltoztatásakor egy másodperc töredékéig megáll, ez pedig olyan inger az agy számára, aminek a folyamatos feldolgozásával egyre edzettebb lesz a gondolkodás. A hinta az előre-hátra mozgást biztosítja, de ennél komplexebb feladatokat is igényel a gyerek agya, mint például a különböző körhinták által kiváltott inger. Szintén ide tartozik az előbb említett játszás, dobálás, forgatás, amelyek szintén szükségesek a gyerek szellemi egészségéhez. Marosvásárhelyen több nagyáruházban is van játszóház, ahová érdemes vinni a gyerekeket a gyógypedagógus szerint. „A gyermeknek minden nap szüksége lenne egy olyan mértékű mozgásra, amit egy játszóházban végez. Egyrészt levezeti a rengeteg energiáját, másrészt fejlődik minden szinten” – magyarázta a szakember.
Azt is meg kell tanulnia egy gyereknek, hogy vannak keretek, szabályok, amelyekhez igazodnia kell. Nem szabad túlzásba vinni ezeket, és fontos, hogy tiltások helyett inkább valami mást ajánljunk a gyereknek. A következetesség elengedhetetlen, ha csak egyszer is ellentmond a szülő saját magának, a gyerek az fogja lesni, hogy hogyan játszhatja ki őt.
A tanulási zavarokat ki lehet küszöbölni már iskola előtt, a szülőnek csupán figyelnie kell gyermekére, így az egész családot megóvják a későbbi gondoktól.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!