Kielemezték a fogvatartottakkal való találkozókat

Ebben a tanévben hozzávetőlegesen ezer diák találkozott kiskorú fogvatartottakkal Maros megyében. Jövőre is folytatják a programot.

Bakó Zoltán

2015. június 10., 17:352015. június 10., 17:35

A 2011-es tanévtől vezették be a rendőrség bűnmegelőző és elemző szolgálata és a marosvásárhelyi büntetésvégrehajtó intézet közös kezdeményezése nyomán a Nyílt elmével, bezártság nélkül elnevezésű programot, amelynek keretében találkozókat szerveznek középiskolás tanulók és fiatalkorú fogvatartottak között.

Szerda délelőtt találkozóra került sor a rendőrségi vezetők és a börtön vezetősége között, amelynek során elemezték az eddigi tapasztalatokat, és döntöttek a program folyatását illetően. Az elmúlt évek pozitív tapasztalatait összegezve a múlt év elején úgy döntött a két intézmény vezetősége, hogy a következő tanévben is szerveznek ilyen jellegű találkozókat, amelyeknek során a fiatalkorú fogvatartottak megoszthatják tapasztalataikat a középiskolás diákokkal, elmondhatják nekik, miként léptek a bűn útjára, tapasztalataik szerint hol van a határ a gyermeki csíny és a bűncselekmény között, milyen tényezők befolyásolják a fiatalok jellemfejlődését, milyen szerepe van a szűkebb társaságnak a fiatalok sorsa alakulásában.

A szerdai eseményen kiderült: a találkozóknak igen nagy szerepük van a fiatalok nevelésében, s ezt bizonyítja az az érdeklődés, amely az ilyen rendezvények iránt megnyilvánul. Ha a program kezdetén csak kilenc iskola vállalkozott a részvételre, mostanra ezek száma megduplázódott, elérte a 18-at. Mi több, híre ment ennek a programnak, s már a vidéken levő középiskolák is kérték, hogy ők is részt vehessenek benne.

Az idei tanévben az utolsó ilyen találkozóra ugyancsak szerdán került sor, az intézményvezetők megbeszélése előtt, ekkor a Művészeti Gimnázium diákjai találkoztak fiatal fogvatartottakkal, ezen részt vett a két intézmény vezetősége, s mint annyiszor máskor, most is élénk párbeszéd alakult ki a fiatalok között.

Ebben a tanévben 18 ilyen foglalkozásra került sor ugyanennyi iskola mintegy ezer diákjának részvételével. A résztvevők által kitöltött névtelen kérdőívek igazolják, hogy a elérték a kitűzött célt. A tanulók 97 százaléka nagyon hasznosnak ítélte meg a találkozókat, 98 százalékuk szerint az itt szerzett információk segítségükre voltak. Több mint 98 százalék vélekedett úgy, hogy a négy éve elkezdett programot folytatni kell.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés