
Fotó: Boda L. Gergely
Egy „román” és egy „magyar” szobor felállítását készül megszavazni csütörtök délután a marosvásárhelyi önkormányzat.
2016. február 24., 17:512016. február 24., 17:51
2016. február 24., 18:032016. február 24., 18:03
Az első lényegében egy szoborcsoport, mellyel az Erdélyi Iskola mozgalom képviselőinek állítanának emléket a vár mellett. Ennek a makettje már el is készült, és a városháza első emeleti folyosóján tekinthető meg – azoknak, akiket a kapus felenged. „Cserében” az RMDSZ Bethlen Gábor egészalakos szobrát kéri a főtér alsó részébe.
Amint beszámoltunk róla, a szövetség már meg is hirdette a pályázatot, melyre április derekáig lehet jelentkezni. A szövetség még az őszi választások előtt fel szeretné állítani az alkotást, ami a lapunk által megkérdezett ismert képzőművészek szerint lehetetlen kihívás.
Soós Zoltán, a szövetség helyi tanácsosa és egyben polgármesterjelöltje szerint mindkét szobornak helye van a városban. A 19. századi mozgalom tagjainak azért, mert komoly hatást gyakoroltak a román kultúra fejlődésére, egyesek közülük pedig románként a Református Kollégium diákjai voltak, míg a fejedelem emlékének szánt szobor állítását az teszi aktuálissá, hogy Bethlen Gábor pontosan négyszáz évvel ezelőtt, 1616-ban emelte szabad királyi városi rangra Marosvásárhelyt.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!