Ki fújja a sípot tornaórán?

A kilátásba helyezett tanügyi elbocsátások miatt elég nagy az esélye annak, hogy kisiskolásainkat minden iskolában a tanítóik mozgatják meg szakképzett tornatanárok helyett.

Hajnal Csilla (R)

2010. február 09., 11:122010. február 09., 11:12

2010. március 08., 15:422010. március 08., 15:42

Mi jó a diáknak?

Az I–IV. osztályosok mozgásigényét néhány tanintézetben már szakosított testnevelő tanár elégíti ki, azonban a legtöbb helyen a tanítók tartják a tornaórákat is.

A Jeddi Benedek Elek Általános Iskola szerencsés helyzetben van, ugyanis itt már három éve van testnevelő tanár. Korábban itt is a tanítók tartották a tornaórákat – ha éppen nem akadt pótolni való anyag matematikából vagy más fontosabbnak vélt tantárgyból. „Nem volt különösebben nehéz tornaórát tartani, de határozottan jobb, főleg a diákok szempontjából, szakemberrel dolgozni” – fogalmazott Szilágyi Olga, a jeddi iskola tanítója. „Sok gyerek hátgerincferdüléssel kerül ki az iskolapadból. Éppen ezért lenne szükség tornatanárra a kisiskolások számára is, hiszen a diákok igénylik ezeket az órákat” – tette hozzá a tanítónő. A Jedd községhez tartozó Kebelén, Agárdon, illetve Kebeleszentiványon jelenleg is a tanítók tartják a testnevelés órákat.

Jedden összesen 89 diákot tanít Imre Andrea tornatanárnő, aki egy éve ingázik a településre. „Ha a gyerekek iskolában vannak, a tornaórát soha nem hagyják ki” – mondta a tanárnő.

Nem kötelező a tornatanár

Sehol nem kötelező szakképzett testnevelő tanárt alkalmazni az alsó tagozatosok számára, azonban ha van rá lehetőség, akkor taníthatja őket – fogalmazott a Jeddi Benedek Elek Általános Iskola igazgatója, Nagy Sándor. „Ha tornaórából állna az egész nap, más nem is kellene a diákoknak, annyira szeretik ezt a tantárgyat” – mondta az igazgató. Heti két órában tanulják a testnevelést, melyet hidegebb időszakban a tantermekben, folyósokon tartottak, nyáron pedig az udvaron. Négy éve készült el az a minitornaterem, amelyet ma használnak a diákok, azonban nem sokáig, hiszen év végéig elkészül a 150 férőhelyes sportcsarnok – tudtuk meg a tanintézet vezetőjétől. Ha jövőtől újból a tanítók veszik át a tornaórákat, és a szülők ragaszkodnának egy szakosított testnevelőtanár munkájához, akkor fogadhatnának külön pedagógust, természetesen magánúton és saját zsebből, ám erre elég kevés az esély – mondta az igazgató.

A városi iskolákban sincs mindenhol tornatanár

A marosvásárhelyi George Coşbuc Gimnáziumban csupán a III. és IV. osztályokban tanít idéntől testnevelő tanár, a kisebbeknek saját tanítójuk tartja az órát – tudtuk meg az iskola magyar tagozatos tanítóinak módszertani vezetőjétől, Sánta Mária-Zitától, aki már 32 éve tartja kisdiákjainak a tornaórákat. A gyerekek ki is követelik maguknak az órát, ám egy testnevelő tanár sokkal szakszerűbben mozgatná meg őket, és talán kevesebb hátgerincferdüléses tanuló lenne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak

A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. augusztus 21., csütörtök

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői
2025. augusztus 21., csütörtök

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium

A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium
2025. augusztus 21., csütörtök

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál

Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál
2025. augusztus 21., csütörtök

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő
2025. augusztus 21., csütörtök

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen

Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen
2025. augusztus 21., csütörtök

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok

Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok
2025. augusztus 21., csütörtök

Jól hangzik: vonattal Sepsiszentgyörgyről a brassói repülőtérre

Aláírták a szerződést brassói helyiérdekű vasút megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozására. A beruházással a háromszékiek is jól járnak, hiszen Sepsiszentgyörgyről vonattal is elérhető lesz a brassói-vidombáki repülőtér.

Jól hangzik: vonattal Sepsiszentgyörgyről a brassói repülőtérre