
Fotó: Haáz Vince
Különleges portékákat bocsát vásárra a Kézcsodák kézműves kör, amelyek között a szovátai Szent József gyermekotthon lakóinak munkái is megtalálhatók. Az eladásból származó bevételt immár negyedik éve az otthonnak adományozzák a szervezők.
2014. december 17., 14:192014. december 17., 14:19
2014. december 17., 14:202014. december 17., 14:20
A két pedagógus, Fehér Margit és Jánosi Mária indította el a kézműves kört, amelynek keretében több iskolában és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szovátai Szent József otthonában is tartanak foglalkozást. A vásár, amelyen az otthon lakóinak munkái is láthatók, december 21-ig várja az érdeklődőket naponta 9 és 20 óra között a Deus Providebit Ház előcsarnokában.
Nem csak az árvákon segítenek a vásárral, ez egyúttal sikerélményt is jelent a gyerekeknek – hangsúlyozta Jánosi Mária. „Körülbelül 5 éve működik a Kézcsodák kézműves kör, és minden évben karácsony és húsvét előtt itt, a Deus Providebit házban be tudjuk mutatni a gyerekekkel készített munkákat. Fontosnak tartjuk, hogy olyan gyerekek részesülnek sikerélményben, akik a tanulásban nincsenek az elsők között, viszont nagyon jó kézügyességgel rendelkeznek. Ők az iskolai tanórák keretében nem tudják ezt a tehetséget kamatoztatni, ezért van ez az iskolán kívüli kör, amelyet önkéntesen tartunk a gyerekeknek” – mondta a pedagógus.
A kézműves kör népszerűvé vált az évek során, s nem csak ünnepek előtti vásárokra hívják őket, a polgármesteri hivatal eseményein is árulják munkáikat. Fehér Margit elmondta, igyekeznek újrahasznosítható alapanyagokból dolgozni. „Nem szeretnénk, hogy a gyerekek alapanyagokra költsenek, a legtöbbnek nincs is lehetősége erre, ezért megpróbálunk olyan dolgokból készíteni mindent, ami vagy nem kerül pénzbe, vagy nagyon minimális a költsége. A vásárok bevételét főként adományként adjuk az árva gyerekeknek, egy nagyon kis részét pedig alapanyagokra fordítjuk” – magyarázta a pedagógus. A kézműves kör tagjai számos versenyre jelentkeztek, sok esetben díjakkal tértek haza.
A gyerekek munkái nagyszerű karácsonyi ajándékként szolgálhatnak. Az ünnepi motívumokkal díszített képeslapoktól kezdve karácsonyi dísztárgyakat és fadíszeket is vásárolhatnak az érdeklődők.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!