Nyerges vontatóval ütközött össze egy személygépkocsi a Maros megyei Lukailencfalva és Nyárádkarácsonfalva között csütörtökön délután. A balesetben hárman megsérültek, ketten életüket vesztették.
2016. május 26., 18:482016. május 26., 18:48
2016. május 26., 19:512016. május 26., 19:51
Az Ákosfalva és Nyárádtő közötti, 151D jelzésű megyei úton fél négykor bekövetkezett szerencsétlenségről a Maros megyei tűzoltóság és megyei rendőr-főkapitányság szóvivője számolt be. Tájékoztatásuk szerint egy nyerges vontató, egy kisteherautó, illetve egy személygépjármű volt érintett a balesetben, utóbbi öt utasából ketten a helyszínen életüket vesztették, hárman pedig megsérültek.
Amint a rendőrségtől megtudtuk, a személygépkocsi egy kanyarban áttért a menetirányával ellentétes közlekedési sávra, ahol frontálisan ütközött egy szemből szabályosan közlekedő nyerges vontatóval. A személygépkocsi mögött egy kisteherautó haladt, amelynek vezetője – egy újabb ütközés elkerüléséért – félrerántotta a kormányt, így az út melletti árokba futott. A kisteherautóban és a kamionban nem sérült meg senki.
A balesetben a személygépkocsi vezetője és egy, a hátsó ülésen levő utas életét vesztette, további három utas megsérült. A rendőrség arról nem tudott tájékoztatni, hogy a három sérült állapota mennyire súlyos. Mindhármukat kórházba szállították.
A helyszínre több mentőegység vonult ki, az autóba szorult áldozatokat a műszaki mentőegység szabadította ki a roncsok közül. Az érintett szakaszon a forgalmat a mentés és helyszínelés idejére lezárták.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.