Kétszázötven éves tanulság Madéfalváról

A csíksomlyói kegytemplom harangzúgásának felvételével kezdődött a megemlékezés a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, de nem maradt el a katolikus főesperes, valamint a református és unitárius esperesek áldása sem. Az est műsorvezetői szerepét betöltő Kilyén László színművész történelmi adalékokkal szolgált arról, hogy mi is történt kétszázötven évvel ezelőtt, amikor 2500 csíki és háromszéki székely állt ellen a Mária Terézia által elrendelt kényszersorozásnak 1764. január 7-én. A madéfalvi vérengzés vagy Siculicidium, azaz székelygyilkosság néven ismert esemény során a vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy négyszáz embert, köztük ártatlan gyermekeket és asszonyokat mészároltak le.

Joggal nevezik szabadságharcnak

A házigazdának számító SZNT elnöke, Izsák Balázs ünnepi beszédében elmondta, negyed évezreddel ezelőtt Európa legerősebb birodalma, az Osztrák-Magyar Monarchia beleütközött a székelyek ellenállásába, s két esztendőn át nem is tudott mit kezdeni vele. „Joggal nevezik ezt szabadságharcnak. Az én korosztályom a hetedik nemzedék, amely örökségül kaphatta a madéfalvi veszedelem tanulságait. Nem a gyászt, a lemondást örökítették át, hanem a haragot, dacot, s azt az elszántságot, hogy az önkénnyel harcoló elődeink emlékéhez hűtlenek nem leszünk soha. A madéfalvi vérengzés átmeneti lezárása volt  a székely nemzeti vérengzés két esztendejének” – hangoztatta beszédében Izsák Balázs. Az SZNT-elnök szerint a madéfalvi emlék nem csak a ma élő székelyeknek szolgál tanulságul, de üzen a mindenkori hatalmaknak is. Izsák szerint a székelyeken esett jogtiprás árát előbb-utóbb meg kell fizetni a 21. században is. „Ma nyilvánvalóan az eszközök finomabbak, a szóhasználat is változott, a lényeg azonban változatlan: a székelyeknek ma is legnagyobb értékük a szabadság,  s a cél, amit megfogalmazunk, az autonómia nem más, mint a székely szabadság megteremtésének intézményi garanciája” – fogalmazott Izsák Balázs.

Félúton az autonómiához

Az Országgyűlés elnöke, Kövér László ünnepi beszédében elsősorban az SZNT autonómiaküzdelmének következetes kitartását dicsérte, amely többek közt a Székelyek Nagy Menetelésében nyilvánult meg. Elmondta, ha a dél-tiroliaknak négy évtizedébe került az autonómia kiharcolása, akkor a székelység 1990-től számítva félútját megtette. „Székelyföld autonómiája nem az, amitől minden esztendőben távolodunk, hanem az, amelyhez minden esztendőben egy lépéssel közelebb vagyunk” – fogalmazott Kövér László.

A házelnök kifejtette, hosszú menetelés lesz ez, de Székelyföld autonómiája az egyetlen közösségi létforma, amely megfelel három fontos követelménynek: biztosítja a székelyek önazonosságát, biztosítja a társadalmi igazságot, s közben nem sérti a román állam határait és a nemzetközi jogot se. Kövér László kifejtette, Magyarország olyan társa a székelységnek, amely érdekelt sikerükben. „Azt akarjuk, hogy a székelység  a szülőföldjén maradjon, és ott éljen jó színvonalon. Ezért biztosítottuk számukra a könnyített magyar állampolgárságot, s a magyarországi választásokon a részvételi lehetőséget” – fejtette ki Kövér.

Az 1764-es eseményeket nem lehetett megörökíteni képen, de Szopos Sándor festő készített egy festményt az általa elképzelt eseményekről. A műtárgy jelenleg marosvásárhelyi magántulajdonban van, de a Maros Megyei Múzeum reméli, még idén meg tudja vásárolni, és bemutatni azt a nagyközönségnek. Addig is a múzeum igazgatója, Soós Zoltán kivetített fényképen mutatta be az összegyűlteknek, hogy a festő hogyan is tudta ábrázolni, hogy a fegyvertelenül védekező, de dacoló székelyek nem adják meg magukat.

A kamarakórus éneklésével, szavalatokkal és népballadákkal tűzdelt műsor a Himnusz és a Székely himnusz eléneklésével zárult.