Készülőfélben több ravatalozó

Több településen folynak munkálatok ravatalóházak kivitelezése céljából Maros megyében. Az önkormányzatok is kiveszik részüket a megvalósításból.

Gligor Róbert László

2015. október 08., 20:472015. október 08., 20:47

Ákosfalva községben néhány éve vetődött fel az ötlet, hogy a helyi egyházak támogatása révén épüljenek ravatalozók. A területek telekeltetése, a tervrajzok, engedélyeztetések is időbe és pénzbe kerültek, de már legtöbb helyen az épületek is legalább „pirosban” állnak. A község önkormányzata hathatós segítséget nyújtott mindebben, évente pályázatot írtak ki pénzalapokra, amelyeket az egyházak lehívhattak. Az idén még nem volt kiírás, mert az év eleji pénzügyi mutatók ezt nem tették lehetővé, de ha igény mutatkozik rá, akkor még az idén is lehetőség nyílik pályáztatásra, hogy legkésőbb jövő évben az építkezések befejeződhessenek, az ingatlanokat pedig használatra adhassák – tudtuk meg Osváth Csaba polgármestertől. A községben hét településen van elkezdve az építkezés, itt a belső munkálatok vannak soron.

Mezőcsáváson tavalyelőtt fogalmazódott meg egy ravatalozó építésének ötlete a református templom közelében, a temető még üres részén. Ezt tulajdonképpen a református egyházközség terve, de egyben magyar ravatalozó is lesz, hiszen ha a katolikusok vagy adventisták igénylik, ők is használhatják. A faluban az ortodox felekezetűek már rendelkeznek ravatalozóval.

A szükséges összegek fedezéséhez hozzájárult a megyei, helyi tanács és magánvállalkozók is, de többnyire a hívekre támaszkodnak, akik a pénzbeli mellett munkával is jelentős mértékben járultak hozzá a kivitelezéshez az év során: a beruházott több mint 40 ezer lej értéknek felét sem éri el a pénzbeli kifizetés.

Backamadaras községben két ravatalozó építését ütemezték be idénre. A madarasi már el is készült, Szentgericén még dolgoznak: folynak a belső munkálatok, vakolás után fali- és padlócsempét helyeznek el, az udvart térkővel burkolják, befejezik a kerítés építését. Az épületben lesz egy-egy hűtőkamra, virrasztó helyiség, papi öltöző, raktár és mellékhelyiség, továbbá egy nagyobb fedett, félig nyitott terasz a gyásznép számára. A mintegy 250 ezer lejes beruházást, ugyanúgy mint a madarasit, az önkormányzat vitelezteti ki a saját költségvetéséből, és november 1-jéig szeretnék befejezni és átadni – mondta el érdeklődésünkre Nagy György alpolgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés