Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke kedden a marosvásárhelyi városházán iktatta azt a határozattervezetet, amely javasolja egy független szakemberekből álló bizottság létrehozását, amely felmérést készít a vegyipari kombinát emberi egészségre, az állat és növényvilágra gyakorolt hatásáról. Dorin Florea egy nappal korábban nyilatkozott erről, s a városi RMDSZ-nek is hasonló kezdeményezése van.
2015. augusztus 18., 19:402015. augusztus 18., 19:40
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal iktatójába első alkalommal nyújtottak be állampolgári kezdeményezésként határozattervezetet, kérve, hogy az önkormányzat tűzze napirendre, tárgyalja meg és szavazzon arról. A jogászok segítségével összeállított tervezetet kedden délelőtt a városháza iktatójába, majd a jogügyi osztályra adta le Portik Vilmos és Kirsch Attila. Állampolgári kezdeményezés esetén a városháza jegyzőjének láttamozni kell a tervezetet, majd közzé kell tennie, ezután benyújtóinak össze kell gyűjtenie a szavazókorú lakosság 5 százalékának támogató aláírását (5-6 ezret). Ezután kerül fel a napirendre és szavaznak róla a városi tanácsosok.
A jelen levő újságíróknak Portik Vilmos elmondta, a tervezetben az áll, hogy a városháza alkalmaz egy orvosokból és egészségügyi, környezetvédelmi szakemberekből álló bizottságot, amely a vegyipari kombinát szennyezésének hatását vizsgálja. „Azt szeretnénk, hogy ne az állami környezetvédelmi hatóságok mondjanak véleményt, hanem teljesen független szakértők. Ők mondanák meg, hogy hova kell felszerelnie a mérőműszereket és mennyi ideig kell méréseket végezni. Azért lenne jó, ha a városháza felvállalná ennek a kutatásnak a költségeit, mert akkor van esély rá, hogy az eredmények valóban megfeleljenek a valóságnak. Mert jól tudjuk, hogy megtörténik, hogy valaki megrendel egy felmérést, s számára kedvezőek az eredmények. Szeretnénk, ha ez a kutatás elkészülne, s végre tiszta képet kapnánk arról, hogy a kombinát működése milyen hatással van ránk, a környezetre, állatokra, növényekre” – mondta a marosvásárhelyi előválasztás egyik polgármesterjelöltje, aki újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, nem egyeztetett sem az RMDSZ-szel, sem a város polgármesterével felmérés-ügyben.
Hétfőn késő délután Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester rövid sajtóközleményt küldött szerkesztőségünknek, amelyben arról számolt be, hogy a város vezetőjeként keresi a törvényes lehetőségeket, hogy a hivatal egy független céget alkalmazzon, amely felméri, hogy pontosan milyen mértékben szennyez a vegyipari kombinát. Florea szerint az „Azomaros problémát” csak párbeszéd útján lehet megoldani.
Peti András marosvásárhelyi alpolgármester szerda reggel sajtótájékoztatón fog beszámolni a Marosvásárhely légszennyezésének megoldására javasolt intézkedésekről.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
szóljon hozzá!