
Fotó: Boda L. Gergely
Előnynek és hátránynak is számít Kelemen Atilla közismert politikus, volt RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő fiaként beszállni a politikai életbe, véli Kelemen Márton, aki szinte az utcáról besétálva, azon nyomban frakcióvezető lett a megyei önkormányzatban. A politikus interjút adott a Vásárhelyi Hírlapnak.
2014. január 16., 17:152014. január 16., 17:15
2014. január 16., 19:132014. január 16., 19:13
„Egy jó csapat állt össze, a megyei önkormányzat RMDSZ frakciójában, annak tükrében, hogy tizenkét esztendő után az RMDSZ elveszítette az önkormányzat vezetését. Minden egyes kérdést megvitatunk, lehetőleg még a bizottsági ülések előtt. Léteznek különvélemények, és egyesek nem adnak vagy nem adhatnak hangot ezeknek, amivel nincs is gond. Az lenne az igazi probléma, ha nem tudnánk egységesen fellépni, hisz a Maros megyei önkormányzatban éppen ez az összetartás képezi az RMDSZ erejét” – mondta el az interjúban Kelemen Márton. A Maros megyei önkormányzat RMDSZ-frakcióvezetője arról is beszélt, hogy nincsenek egyszerű helyzetben, hisz annak dacára, hogy továbbra is a legnagyobb frakciónak számítanak, egyértelmű, hogy az erőviszonyok eltolódtak.
„Mind Marosvásárhely, mind Maros megye esetében érződik, hogy hiába vagy a legerősebb, ha a polgármestert vagy a megyeelnököt nem te adod, mozgáslehetőséged teljesen korlátolttá válik. Tudomásul kellett vennünk, hogy megváltoztak a játékszabályok, mindaz, amit addig a lehető legtermészetesebbnek tekintettünk, mára már olyasvalami, amiért komolyan meg kell küzdenünk. Ettől függetlenül úgy érzem, a lehetőségekhez képest ebben az új helyzetben is elég sokat elértünk. Összességében véve, sikeres másfél esztendőt tudunk magunk mögött. Sikerült együttműködnünk Ciprian Dobre megyeelnökkel, a Kultúrpalota százéves évfordulója kapcsán sikerült egy olyan multikulturális rendezvénysorozatot nyélbe ütni, melynek a magyar vonatkozásai semmivel sem maradtak alább a románnál, sőt” – jelentette ki Kelemen a Vásárhelyi Hírlapnak adott interjújában.
Az RMDSZ-frakció kimondottan „magyar-specifikumnak” számító idei terveivel kapcsolatosan a Félsziget „hazaköltözését” emelte ki, kihangsúlyozva, hogy egyetlen Félsziget lesz, és az a marosvásárhelyi, amit egyébként „a kolozsvári szervezők is nagyon jól tudnak”. Hozzátette, hogy a már hagyományos Marosvölgyi Fesztivál és a Görgényvölgyi Fesztivál mintájára az idén magyar vidéken is szerveznek egy kistérségi rendezvénysorozatot valahol a Nyárád- és a Küküllő-menti, tömb-magyar régióban, azonban a folyamatban levő egyeztetések miatt egyelőre nem kívánt részleteket elárulni erről.
A tervezett, illetve folyamatban levő beruházásokkal kapcsolatosan elmondta, hogy idén limitált költségvetés mellett érdekek ütköznek a megyei önkormányzatban. „Mi azt szeretnénk, ha minél több, vagy legalább is a lakosság számarányának megfelelő pénz jutna a magyarlakta vidékekre, a román kollégák pedig azt, hogy a beruházások a tömb-román régiókba kerüljenek. Továbbra is fontos célnak tekintjük a kétnyelvűsítés folytatását, főként a tanácsnak alárendelt intézményekben” – fejtette ki Kelemen Márton a beszélgetés során.
A teljes interjú a Vásárhelyi Hírlap január 17-i, pénteki lapszámában olvasható.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!