Kardiológiai konferenciát tartanak Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Tizenhatodik alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen június 21-25. között a CardioNet nemzetközi kardiológia konferenciát. Az alapító-szervezők szerint a rendezvény jelentősen hozzájárul a szakmai hírnév öregbítéséhez, ezáltal pedig az utánpótlás-neveléshez.

Gáspár Botond

2016. június 22., 18:032016. június 22., 18:03

2016. június 22., 18:042016. június 22., 18:04

A konferencia elnöke, Benedek Imre a rendezvény szerdai hivatalos sajtótájékoztatóján elmondta, abban a reményben kezdte orvosi pályáját, hogy hozzájárulhat ahhoz, hogy Marosvásárhely és az itteni egyetemi központ felkerüljön az orvoslás nemzetközi térképére.

„Merj álmodni, képezd magad és légy elkötelezett – szerintem ez kell ahhoz, hogy előbb-utóbb szakmai sikereket érj el. Örülök annak, hogy egyetemi tanárként és klinikavezetőként sikerül magam mellé kinevelnem olyan szakembereket, akik immár nemzetközi elismerésnek örvendenek. Az utánpótlás-nevelés nagyon fontos, mert nem fáj a fejed amiatt, hogy kinek örökítsd át a tudásodat, ha eljön a visszavonulás ideje. Ezzel a konferenciával az a célunk, hogy az értékeket és további terveinket mutassuk be” – fogalmazott a szakember, aki bemutatta a szervezőcsapatot, kollégáit is.

Elmondta, az idén tizenhatodik alkalommal megszervezett CardioNet konferenciát támogatják a szakmai szervezetek, az előadásokon románul, magyarul és angolul is fel lehet szólalni, nemzetközi aktualitású témákat, modern technikákat boncolgatnak. Theodora Benedek a konferencia és a modern orvoslás interdiszciplinaritásának fontosságát emelte ki. „A kardiológiai interdiszciplináris szekciót három éve vezettük be, és folyamatos fejlődésnek, bővülésnek örvend. Tavaly is 23 nemzetközi szaktekintélyt hívtunk meg, idén is érkeznek előadók Oxfordból, Párizsból, Zürichből. Ez azért is fontos, mert sok betegség áll összefüggésben a szívproblémákkal, ezért van szükség a szakok közötti átjárhatóságra és együttműködésre a klinikai programok és a kutatások terén egyaránt” – mondta, s beszámolt az első interdiszciplináris szakfolyóiratról is. Az angol nyelvű kiadványt az Európai Bizottság Horizont-program 2020 keretében jelentette meg azzal a brüsszeli csapattal, amellyel 7 éve dolgozik együtt. Megtudtuk, 4 millió eurós vissza nem térítendő támogatást nyertek egy Romániában egyedülálló kutatási részleg felszerelésére, amely már most a szív- és érrendszeri betegségek elitközpontjának számít.

A csütörtök reggel 9 órakor kezdődő konferencián a hazaiak mellett Nagy-Britanniából, Franciaországból, Magyarországról, Ausztriából, Csehországból és Hollandiából érkező szaktekintélyek tartanak előadást a Maros Megyei Sürgősségi Kórház I. számú előadótermében, a kardiovaszkuláris képalkotás és az elektrofiziológia témakörében, illetve az akut koronária szindróma kezelésében elért legújabb eredményeket, valamint a legújabb európai ajánlásokat ismertetik a kardiovaszkuláris betegségek diagnosztikájában és kezelésében. Emellett külön figyelmet kapnak az interdiszciplinaritás, illetve az Akut Koronária Szindróma Regiszter példájára megszervezett Szívelégtelenség, Ritmuszavar, Verőérszűkület Regiszterek elindításának előkészületei. Az eseményt a Román Orvosi Kollégium 22 kreditponttal értékeli, a konferencia részletes programja a www.cardionetwork.ro oldalon követhető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak