Kapu a lélekhez: rajtol a könyvvásár

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előtt csütörtökön 10 órakor startol a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Sok újdonsággal, könyvbemutatóval, irodalmi esttel, színházzal, koncerttel, gyermekrendezvénnyel várják az írott kultúra kedvelőit.

Antal Erika

2015. november 11., 16:312015. november 11., 16:31

Az idén is olyan sokan jelezték részvételi szándékukat, hogy nem tudták a szervezők valamennyit fogadni – mondta szerkesztőségünknek Káli Király István szervező, a Romániai Magyar Könyvescéh elnöke, akitől megtudtuk, hogy 44 standot állítanak fel a színház kétszintes előcsarnokában, a kiállítófelület korlátozott, ennél több nem fér el.

Erdély legnagyobb könyves szemléjére hazai román, magyar és magyarországi kiadók és könyvforgalmazók érkeznek, sokan erre az alkalomra időzítették legújabb kiadványaik megjelentetését, szerzőket hívnak meg, a folyamatos dedikálás mellett beszélgetések színezik a könyvbemutatók sorát, ahol az olvasók személyesen is feltehetik kérdéseiket, észrevételeiket az íróknak, költőknek. Ahogy a könyvvásár jelmondata is sugallja, a könyv lélekmentő – fogalmazott Káli Király István, hiszen valamennyi könyvben benne van a szerző lelke és benne lesz az olvasó lelke is, ha elolvassa azt a könyvet.

Újdonságnak számít, hogy az idei vásáron jelen lesz a  budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, mint a rendezvény szellemi védnöke, amely saját standon mutatja be tevékenységét és forgalmazza a kiadványait. Az idén Székely Jánosról, illetve Jánosházy Györgyről nevezik el a két beszélgető sarkot. A programban a könyvbemutatók mellett irodalmi est, koncert, színházi előadások, író-olvasó találkozók és sok gyerekprogram várja az érdeklődőket. A korábbi évektől eltérően újdonságnak számít, hogy szombaton nem ér véget a vásár, vasárnap délelőtt is várja a könyvbarátokat.

Csütörtökön, a könyves szemle első napján, délután 5 órától tartják a már lassan hagyománnyá váló irodalmi estet, amelyen Györe Balázzsal, Krusovszky Dénessel, Papp Sándor Zsigmonddal és Tompa Andreával Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélget. A november 13-ai, péntek délutáni kiemelkedő esemény Garaczi László Ovibrader című felolvasó színházi estjére a színház kistermében kerül sor, szombaton pedig Halász Judit lép színpadra Csiribiri című előadásával délelőtt 11 és délután 5 órától a színház nagytermében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés