
Románia kormánya jóváhagyta Mikefalva és Mezőzáh címereinek tervezetét, az erről szóló határozat már meg is jelent a Hivatalos Közlöny 141. számában.
2015. március 11., 16:162015. március 11., 16:16
Mikefalva nevét 1319-ben említette először oklevél Mike comes nevében, aki valószínűleg a település névadója is volt. A magyar településegyüttes címere háromszögű, lekerekített szélű pajzs, amelynek mezeje szelt, a felső kék színű szelvényben három aranyszínű szőlőfürt látható. Az alsó szelvény zöld mezejében három ezüstpénz látható, köztük egy aranyozott, hét levelű szelídgesztenye ágat ábrázolt a címer készítője. A címer tetején egy ezüstszínű mellvédes vár rajza látható.
A szőlőfürtök a küküllőmenti község hagyományos foglalkozását, a szőlészetet, borászatot jelképezik, a három ezüstpénz a település ókori és feudalizmus-kori történelmi emlékeit, az itt fellelt ásatások leleteit hivatottak jelképezni. A szelídgesztenye ág úgy került a címerpajzsba, hogy Mikefalván a történelme során egy egész szelídgesztenye-erdőt telepítettek a mediterrán tájakról ide eljött és itt megtelepedett középkori szerzetesek. A gesztenyeág hét levele a községet alkotó hét falut (Mikefalva, Abosfalva, Szászcsávás, Désfalva, Felsőkápolna, Harangláb, Somostelke) hivatott jelképezni.
Ami a román többségű Mezőzáhot illeti: ennek címerét is háromszögű, lekerekített szélű pajzs hordozza. A felső sárga szelvényben három kékes-ezüstös lángnyelv áll a sárga mellvédek alatt, az alsó azúrkék mezőben három krisztusi ezüsthal, közöttük egy vörös virágú, zöld levelű sztyeppei bazsarózsa. Felső részén ezüstszínű mellvédes vár rajza áll.
A lángok az altalaji kincset, a földgázt jelképezik, a mellvédek a vidék vásárait, várait és történelmi relikviáit, a bazsarózsa az egyedülálló természetvédelmi kincset jelentő rezervátumot. A halak jelentése: a három keresztény felekezet, valamint a vidék természeti kincse, a halastavak. A vár-szimbólum a település községi rangját jelzi.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!