
Fotó: Boda
Sok kisgyerekes édesanya tartotta fontosnak támogatni a Védem Egyesület kezdeményezését, amely a vidéki óvodások és kisiskolások megajándékozásáról szól. Az idei utolsó bababörzén számos ajándékcsomag gyűlt össze, akik lemaradtak, a továbbiakban is elkészíthetik és leadhatják a cipősdobozokat.
2015. november 22., 21:512015. november 22., 21:51
A marosvásárhelyi édesanyákat tömörítő Védem Egyesület tavaly Pál atya árváinak gyűjtött, idén az édesanyák visszajelzései alapján az iszlói, jobbágytelki, ehedi és székelyhodosi óvodásoknak és kisiskolásnak szeretnének meglepetést szerezni. A szombati bababörzén az árusok és vásárlók a vidéki gyerekekre is gondoltak, kisebb-nagyobb csomagokat állítottak össze, és hoztak el. A Védem Egyesület képviselőjétől, Trella Gyopártól megtudtuk, hogy a bejáratnál levő asztalnál szép számú csomag gyűlt össze. A továbbiakban is várják azoknak a jelentkezését, akik édességgel, játékkal, írószerrel szeretnék megörvendeztetni a kiválasztott települések gyerekeit.
„Az ott dolgozó pedagógusok visszajelzéseiből tudjuk, hogy ezeken a településeken – és nem csak ott – vannak, akik egy kis édességnek, játéknak, hajcsatnak, kisautónak is nagyon örvendenek. Száz kis csomagot szeretnénk összegyűjteni, amelyet december elején vinnénk el. Az általunk szervezett adventi koszorú készítésen is várjuk a becsomagolt, címkézett ajándékcsomagokat. Azért címkézett, hogy tudjuk, kisfiúnak vagy kislánynak szánják az ajándékot. Van, aki pénzzel járul hozzá ehhez a kezdeményezésünkhöz, ebből gyümölcsöt fogunk az óvodásoknak és kisiskolásoknak vásárolni” – mondta a szervező.
Az idei utolsó bababörze a téli ünnepkör jegyében is zajlott, több helyen lehetett egyéni, ízléses adventi koszorúkat, fülbevalókat vásárolni, de házi készítésű kencék és mézeskalács is volt. Sok fiatal édesanya talált megfelelő téli ruhák gyermekének, de aki játékot szeretett volna beszerezni, annak sem kellett csalódnia, bőséges volt a felhozatal ebből is.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!