
Fotó: Veres Nándor
Kevés volt Maros megyében tavaly az olyan baleset, amelyet ittas vezető okozott volna. A napokban azonban voltak, akik pótolnák a „hiányosságot”. Két olyan esettel is találkoztak a közlekedési rendőrök január utolsó napjaiban, amikor a vezetők nagy mennyiségben fogyasztottak alkoholt, mielőtt autóba ültek volna. Ezekről tájékoztatott kedden a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
2016. február 02., 17:162016. február 02., 17:16
2016. február 02., 18:482016. február 02., 18:48
Öt közlekedési jelzőtáblát ütött ki január 29-én egy 48 éves, szászlúdvégi sofőr a 15A országúton, Mezőszentandrás területén, miután elvesztette uralmát a jármű fölött, és ráhajtott az út közepén álló, sebességcsökkentésre létrehozott járdaszigetre. A helyszínre érkező közlekedési rendőrök alkoholszondás ellenőrzésnek vetették alá a járművezetőt, és a műszer 0,90 mg/literes alkoholkoncentrációt mutatott ki a kilélegzett levegőben. A lúdvégi sofőrt beszállították a szászrégeni kórházba laborvizsgálatok elvégzése végett. Ezután 24 órára őrizetbe vették, majd a bíróság 30 napos bírói felügyeletet rendelt el ellene, közben pedig folyik a vizsgálat ittas vezetés és gondatlanságból elkövetett rongálás gyanújával.
Erős alkoholszagot árasztott
Egy nappal később a segesvári közlekedésügyiek rutinellenőrzést végeztek a városban, és a Gheorghe Lazăr utcában megállítottak egy személygépkocsit. A 44 éves helybéli férfi erős alkoholszagot árasztott, ezért a rendőrök elvégezték az alkoholszondás ellenőrzést is az iratok átvizsgálása után. A műszer 0,50 mg/liter légalkoholszintet mért, ezért a vezetőt bekísérték a segesvári kórházba vérvizsgálat elvégzésére. Utána bűnügyi vizsgálatot indítottak ellene ittas vezetés miatt.
Ivott, autót lopott, jogsi nélkül vezetett
Kedden hajnali negyed kettőkor a szászrégeni rendőrséget arról értesítették, hogy Dedrádon egy udvarból elloptak egy személygépkocsit. A rendőrök elindultak a jármű keresésére, s rövidesen ráakadtak a helyi sportpálya mellett. Az autó közelében egy jól láthatóan ittas férfi állt, akiről később kiderült, hogy ő kötötte el a járgányt. A vizsgálat során kiderült, hogy 0,72 mg/liter alkoholkoncentrációt mért nála a szonda a kilélegzett levegőben, ráadásul jogosítvánnyal sem rendelkezik. A 21 éves dedrádi ellen lopás, ittas és jogosítvány nélküli vezetés miatt indítottak bűnügyi vizsgálatot.
Szokások
Az esetek nagy többségében az ittas vezetők az esti órákban kerülnek horogra. A rendőrségi szakemberek szerint ez azért van, mert azok, akik szeszes italokat fogyasztottak, és utána ülnek a kormány mögé, abban reménykednek, hogy az esti órákban már lanyhul az ellenőrzés, a rendőrök bevonultak az utak mentéről, így megússzák az ittas vezetést.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
szóljon hozzá!