Néhány napja Budapesten lépett fel a jobbágytelki hagyományőrző néptánccsoport: a karitatív eseményen az együttesnek és nyárádmenti településnek gyűjtöttek adományokat.
2015. december 03., 16:522015. december 03., 16:52
A jobbágytelkiek régi barátja, kultúrájának csodálója és felkarolója, a budapesti Stoller Antal idén márciusban kérte fel Varó Huba volt néptáncost, hogy vegye át a jobbágytelki tánccsoport szakmai vezetését, és a néhai Balla Antal által bevezetett táncstílust „megtörje”, az eredetiség felé terelje vissza.
Amúgy ez a folyamat másutt is elkezdődött már, az 1990-es években beindult táncházmozgalom sok helyen a „mesterséges” táncrendeket a kötetlen, autentikus és improvizáló néptánc irányába mozdította el. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ösztöndíjával Varó Huba el is kezdte a munkát Jobbágytelkén a régi táncok alapján, amelyeket elkezdett megtanítani a fiataloknak. Közben Stoller Antal és barátai karitatív jellegű rendezvényt szerveztek Budapesten, hogy a jobbágytelki közösséget és tánccsoportot anyagilag is támogathassák. Az MMA, a Vasas Művészegyüttes, a Jobbágytelki Kulturális Egyesület, a Vitézi Ének Alapítvány és a Nemzeti Táncszínház támogatásával szervezett eseménynek a Hagyományok Házában biztosítottak helyszínt, amelyre a nyárádmenti tánccsoportot is meghívták.
Az együttes az elmúlt hétvégét Budapesten töltötte, és a rendezvényen jobbágytelki szalmafonó céhbeli jelenetet, illetve táncrendet mutattak be. A gálaműsort megnyitó nyárádmentiek után fellépett még a kisgyőri népdalkör és Scserbin János citerás, a Vasas és Vasas-Obsitos néptáncosai, zenélt Juhász Zoltán, énekelt Faragó Laura, mesét mondott Kokas Rozália, míg az est fénypontjaként a Magyar Állami Népi Együttes lépett fel.
Az előadások között árverést tartottak, amelyre sok művész ajánlott fel különböző tárgyakat.
Varó Hubától megtudtuk: számtalan dologra el tudnák idehaza költeni a begyűlt összeget. Egyrészt a Balla Antal Tájháznál és a Falumúzeumnál kellene javítási munkálatokat végezni, de a néptánccsoportnak is elkelne a támogatás, hiszen hiányos a hangosítási berendezés és a ruhatár is. Így csak a legszükségesebbekre jut a most kapott összegből, a többi kiadásra pályázat révén próbálnak pénzt szerezni.
A gála után az együttes a közeli Dunavarsányba utazott, ahol fellépett az éppen zajló kosaras mulatságon. Varó szerint nagy élmény volt a budapesti út nemcsak a fiataloknak, hanem a középkorúaknak és időseknek is, hiszen legtöbbjük szinte sosem lépett színpadra, amióta Balla Anti bácsi abbahagyta a munkát a jobbágytelki néptánccsoportnál.
Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.
Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
szóljon hozzá!