
Jó arc nevű projektjével olyan hétköznapi hősök bemutatását kezdeményezte a Regeneráció Egyesület, akik nem állnak reflektorfényben, akikre nem figyel a média, akik „csupán” példaértékű életet élnek, és nem is próbálják magukra vonni a figyelmet.
2015. március 08., 14:412015. március 08., 14:41
2015. március 08., 22:322015. március 08., 22:32
Sokan élnek közöttünk olyanok, akiknek az élete példaértékű, de nem tudunk róluk, nem ismerjük őket. Ők azok, akik csendben teszik a dolgukat, segítenek másokon, átadják tudásukat a környezetüknek, tapasztalataikat megosztva szolgálják közösségüket, anélkül azonban, hogy mindezt a nagy nyilvánosság elé tárnák. Ők a hétköznapi hősök.
Kali István, az egyesület elnöke és Simon Emőke projektmenedzser sajtótájékoztatón ismertette a kezdeményezést, amely által hazai példaképeket szeretnének állítani, elsősorban az ifjúság számára, de nem csak, azokból a személyekből, akiket jelölnek a Jó arc elnevezésű kampányban. Lehet akár egy kisnyugdíjas, aki karácsonykor a nála szegényebbekre is gondolva kalácsot süt, és azt megosztja másokkal, vagy egy pedagógus, aki délutánjait önzetlenül áldozza a gyerekekre, édesanya, aki a saját családja mellett másokról is képes gondoskodni, vállalkozó, aki nem zárkózik el, ha anyagi segítségre van szüksége egy közösségnek, mozgássérült, aki vállalja az élet kihívásait és bátran néz szembe azokkal. Valamennyien ismerünk olyan személyeket, akikre nem figyel a média, akik nem szerepelnek a híradóban, mert úgymond semmi „szenzációs” nem történik velük, csupán élik hétköznapjaikat, próbálnak eleget tenni feladataiknak, erőt, pozitív megerősítést sugallva.
A Jó arc egy olyan médiakampány, amely azt szolgálja, hogy megtaláljuk e hétköznapi hősöket. Ennek érdekében a Regeneráció Egyesület pályázatot hirdet, amely nem jár díjjal, kitüntetéssel vagy bármiféle támogatással, viszont annál több jó szándékkal. A pályázat során bárki jelölhet bárkit, akiről úgy látja, hogy példás életvitelű, abban, amit tesz hiteles, önzetlen, közösségi értéket teremt, segítőkész és nem közszereplő. Pályázni a www.regeneracio.ro/joarc weboldalon lehet, ahol egy digitális jelentkezési űrlapot kell kitölteni. Akinek nincs internetes kapcsolata, az kiadónk napilapjai révén hagyományos, nyomtatott formában is leadhatja pályázatát, az űrlapot elküldheti postán a következő címre: Marosvásárhely (Târgu Mures), str. Trébely nr. 85, jud. Mures. A pályázaton példaképnek jelölhető 16 évesnél idősebb magyar anyanyelvű személy, aki Erdélyben él. Jelölhetnek magánszemélyek, cégek vagy nonprofit szervezetek és intézmények egyaránt. A jelölés akkor érvényes, ha legkésőbb a pályázati időszak lejártáig az űrlap ki van töltve és a jelöltek beleegyező nyilatkozata eljutott a Jó arc rendszerbe. A pályázati időszak 2015. június 7-én zárul. A beérkezett érvényes pályázatokat a Regeneráció Egyesület által felkért szakmai zsűri értékeli, és június 30-ig kiválasztja a legérdekesebb, leginspirálóbb történeteket.
A zsűri tagjai: Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Nagy László, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, Répás Zsuzsanna, a Magyar Művészeti Akadémia főosztályvezetője, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.
A projekt kiemelt médiapartnere a Székelyhon.ro.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!