
Fotó: Haáz Vince
Az idei tanévnyitóra új ruhát kapott az évekig elhanyagolt Dr. Bernády György Általános iskola, s a csütörtökön megszavazott határozat szerint jövőre beépítik a tetőterét is, hogy a diákok ne szomszédos épületbe kelljen tanuljanak. A csütörtöki ülésen három más oktatási intézmény esetében is kedvező döntést hozott a marosvásárhelyi önkormányzat.
2015. szeptember 25., 15:302015. szeptember 25., 15:30
A marosvásárhelyi általános iskolák közül utolsóként került sor a Dr. Bernády György Általános Iskola felújítására. Nyáron tatarozták az épület utcára néző részeit, s új ablakokat kaptak az osztálytermek. Jövőre a munkálatok folytatódnak, hiszen az önkormányzati képviselők rábólintottak arra a tervezetre, amely szerint idén és jövőben összesen 3 és fél millió lejt hagynak jóvá a helyi költségvetésből a Dr. Bernády György Általános Iskola tetőterének beépítésére és az udvar fele néző épületrész külső felújítására. Az összegből idén elkészítenék a munkálatok megvalósíthatósági tanulmányát, jövőre pedig kiviteleznék az osztálylétszámok növelését célzó munkálatokat. Szükség van a bővítésre, hiszen jelenleg a Bernádyban összesen 846 tanuló jár, ebből 341, osztályteremhiány miatt nem a Dózsa György 11. szám alatti épületbe, hanem a szomszédos Avram Iancu Szakiskolába.
A csütörtöki ülésen a tanácsosok kommentár nélkül megszavazták a Bernády iskolára vontakozó, Claudiu Maior által benyújtott tervezetet, annak ellenére, hogy minden szakbizottság testületi egyeztető tárgyalásokat javasolt.
A csütörtöki ülés az unireás diákoknak is jó hírt hozott, hiszen az önkormányzati képviselők jóváhagyták, hogy a római katolikus egyház tulajdonában levő, az Unirea Főgimnázium által elfoglalt főépületet is manzárdosítsák. Erre a célra 1 038 850 lejt hagytak jóvá, s itt is a teremhiány miatt van szükség erre a befektetésre. Jelenleg az Unirea Főgimnázium elemi osztályaiba járó diákok ugyanis más helyen, a építészeti szakiskola épületében tanulnak.
A Szász Albert Sportiskola sportpályáinak felújítására idén 50 ezer, jövőre 700 ezer lejre van szükség, ennek az összegnek az odaítélésére is rábólintottak a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők. Az iskola együttműködik a városháza által létrehozott Sportakadémiával, s részben ezért is van szükség arra, hogy korszerű pályákon és eszközökkel segítségével edzhessenek a sportolók.
Peti András alpolgármester a tanácsülés végén örömmel számolt be arról is, hogy a nemrég teljesen felújított 16-os napköziotthon belső felszerelésére, az oktatáshoz szükséges minden eszköz megvásárlására 250 ezer lejt igényelt a városháza szakigazgatósága, s erre is rábólintottak a tanácsosok. Véleménye szerint a régi szülészettel szembeni napköziotthon jelenleg a legmodernebb kisdedóvó Marosvásárhelyen, s a most megszavazott összeggel minden feltétel adott lesz, hogy a gyerekek megfelelő körülmények között fejlődjenek a több mint száz éves épületben.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!