Iskolapadból a munkaügyhöz

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Havi 250 lejes munkanélküli segélyben részesülnek azok a fiatalok, akik idén fejezték be szakiskolai vagy gimnáziumi tanulmányaikat, s nem szeretnének továbbtanulni. Gheorghe Ştef, a Maros Megyei Munkaerő-elhelyezési és -átképzési Ügynökség igazgatója elmondta, a frissen végzettek a marosvásárhelyi és a vidéki ügynökségeknél jelentkezhetnek, ahol tanácsot és útbaigazítást kapnak. Tavaly 1500 friss végzős lett munkanélküli.

Simon Virág

2016. június 14., 21:292016. június 14., 21:29

A munkaügyi szakemberek díjmentesen nyújtanak tanácsot azoknak a fiataloknak, akik végleg vagy ideiglenesen befejezték tanulmányaikat és dolgozni szeretnének. Azok is felkereshetik az ügynökséget, akik nem jelentkeztek az érettségire, illetve nem sikerült a vizsgájuk. A fiataloknak igazolást kell kérniük a tanintézettől, amelyből kiderül, hogy befejezték tanulmányaikat, bizonylatot a háziorvostól, hogy munkaképesek, s mindezekhez csatolniuk kell a személyazonossági igazolványuk másolatát.

A szakemberek igyekeznek munkahelyet keresni nekik, illetve felajánlják, hogy vegyenek részt az ügynökség által szervezett szakképzéseken. Amennyiben hatvan napon belül nem sikerül elhelyezkedniük, igényelhetik a munkanélküli segélyt, amelyet egy fél évig folyósítanak, ez havonta 250 lej. Azért is érdemes az ügynökségnél jelentkezni, és nyilvántartásba kerülni, mivel ha sikerül munkába állniuk, egyszeri 500 lejes juttatást kérhetnek. Amennyiben a munkanélküli segély folyósításának idején sikerül elhelyezkedniük, kérhetik, hogy a fennmaradó hónapokban is  folyósítsák számukra a havi 250 lejt. Az ügynökség azoknak is támogatást nyújt, akik más településen tudnak elhelyezkedni, s emiatt ingázniuk vagy költözniük kell. Ezekről a támogatási lehetőségekről a szakembereknél kell tájékozódni.

Gheorghe Ştef  igazgató elmondta, a munkaadókat anyagi juttatással bátorítja az állam, hogy frissen végzetteket alkalmazzanak. Azok a cégek, amelyek fiataloknak biztosítanak munkát, meghatározatlan időre, egy évig havi állandó összeget kapnak.  

Jelenleg Maros megyében 284 betöltetlen állás közül lehet választani, s az igazgató szerint elsősorban szakképzetlen munkásokra van nagyobb szükség, de pénztárosokat, eladókat, varrókat, kereskedelmi ügynököket is alkalmaznának. A legtöbb cég betanítást is vállal.

A Maros Megyei Munkaerő-elhelyezési és -átképzési Ügynökség a Iuliu Maniu utca 2. szám alatt található (a polgármesteri hivatal szomszédságában), a fent említett lehetőségekről a 0265-269 247-es telefonszámon is lehet érdeklődni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak