Írásbeli felvételi vizsgát kérnek újra

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Sapientia – EMTE marosvásárhelyi karának tanulmányi programkínálatát, az idei felvételi menetét ismertette, valamint az elmúlt évek megvalósításairól számolt be az egyetem vezetősége a koronkai kampuszban hétfőn.

Gáspár Botond

2016. július 11., 17:222016. július 11., 17:22

„Húsz évvel ezelőtt, amikor arról zajlott a vita, hogy milyen is legyen a Sapientia, azok voltak többségben, akik azt mondták, hogy arra kell összpontosítani, amilyen még nincs, ezért hiányszakokat fedtünk le, amelyeket magyarul nem oktattak. Célunk új értelmiségi közösség kinevelése, hogy kimozdítsuk az erdélyi magyarságot a stagnáló helyzetéből” – fogalmazott Dávid László rektor.

A marosvásárhelyi kar dékánja, Kelemen András hozzátette, idén 204-en végezték el tanulmányaikat, összesen 201-en államvizsgáztak, és 194 diák szerzett oklevelet, a 96,5 százalékos siker pedig kiválónak számít. A 32 mesteris hallgató közül 28-an készültek disszertációval, és mindannyiuknak sikerült.

„Teljesítettük az akkreditációt, megbízható fokozatot kaptunk a bizottságtól. Nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra, a diákköri tevékenységekre: az idei TDK-n majdnem száz dolgozatot mutattak be, az ETDK-n is jól szerepeltek diákjaink, az OTDK-ra pedig hét dolgozat jutott ki. Odafigyelünk a közép- és az általános iskolásokra is, valamint kapcsolatot tartunk a gazdasági szférával. Diákjaink nemzetközi versenyekről rendszeresen díjakkal térnek haza” – mondta a dékán, majd a tanszékek képviselői ismertették kínálatukat, illetve sikereiket.

A matematika-informatika tanszék vezetőjétől, Kátai Zoltántól megtudtuk, az akkreditáció során a képzés színvonalát figyelembe véve a bizottság javasolta, hogy a közeljövőben emeljék meg a helyek számát 50-ről 75-re, tavaly pedig kétszeres túljelentkezés volt a programozóknál. A szak vonzereje a jól fizető álláslehetőségekben rejlik.

A villamosmérnöki tanszék vezetőhelyettese, Szabó László az igényekhez átalakított új tantervet említette, a gépészmérnöki tanszék nevében Kakucs András a jó elhelyezkedési lehetőségeket és a tervezett építészmérnöki szakot emelte ki.

Az alkalmazott nyelvészeti tanszék vezetője, Imre Attila két egyedülálló dologról tájékoztatott: a fordító és tolmács szakon csak a Sapientián helyeznek hangsúlyt a román–magyar vonalra, és csak ezen az egyetemen létezik dánnyelv-oktatás Romániában (utóbbi miatt minden dán ösztöndíjat sapientiások nyernek).

A felvételi bizottság titkára, Papp Sándor szerint az időpont megválasztásával és a kedvezményes szálláslehetőséggel, valamint az ügyintézés optimalizálásával is kedvezni szeretnének a diákoknak. „Bizonyos mérnöki szakokon felvételit vezetünk be: az írásbeli szabadon választható matematikából, informatikából vagy fizikából. Azt tapasztaltuk, hogy sok diák az első vizsgák után lemorzsolódik, kibukik, ezért a felvételivel szűrni és jelezni is szeretnénk, hogy bizonyos felkészülés szükséges. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű, de reméljük, hogy néhány év múlva a pozitív eredmények jelentkezni fognak” – fogalmazott Papp Sándor.

Szakok és iratkozás
A Sapientia – EMTE marosvásárhelyi karának tizenkét alapképzési (agrármérnöki szak – Sepsiszentgyörgy, automatika és alkalmazott informatika, fordító és tolmács, gépészmérnöki, informatika, kertészmérnöki, kommunikáció és közkapcsolatok, közegészségügyi szolgáltatások és politikák, mechatronika, számítástechnika, tájépítészet, távközlés) és négy mesteri (fejlett mechatronikai rendszerek, növényorvos, számítógépes irányítási rendszerek, szoftverfejlesztés) szakára július 18-tól lehet beiratkozni: az alapképzésekre július 18–23. között naponta 9 és 16 óra között, a mesterképzésekre július 18–22. között naponta 9 és 16 óra között, július 23-án pedig írásbeli vizsga lesz mind a négy szak esetében. Amennyiben maradnak betöltetlen helyek, őszi felvételit is hirdetnek szeptember 2. és 6. között. További részletek és tudnivalók az ms.sapientia.ro elérhetőségen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak
2025. szeptember 08., hétfő

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen

Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.

Meghalt egy motoros Maros megyében
Meghalt egy motoros Maros megyében
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében