
Több tényező szerencsés találkozása folytán egy hónapja ifjúsági szervezet alakult Sóváradon. Azóta sem tétlenkednek, s a hétvégén már faluszintű rendezvényre várnak minden érdeklődőt.
2016. március 04., 13:262016. március 04., 13:26
2016. március 04., 13:262016. március 04., 13:26
A sóváradi Sinka István kezdeményezte nemrégiben egy helyi ifjúsági egyesület létrehozását. Felvette a kapcsolatot az önkormányzattal és a Sóváradi Közművelődési Egyesülettel, megosztotta ötletét, tanácsokat kért tőlük. Szerencsés volt ez a találkozás, az egyesület vezetői és község alpolgármestere felkarolták a kezdeményezést. Február 13-án meg is tartották a szervezet alakuló ülését, ahol kéttucatnyi fiatal Sinkát meg is választotta elnöknek, míg a vezetőtanács többi tagját a későbbiekben fogják megnevezni.
A gyűlésen az egyesületi elnök, az alpolgármester és egy civil szervezeti szakember ismertették a fiatalokkal a szervezet bejegyeztetésének körülményeit, előnyeit és hátrányait, az elnök pedig ismertette elképzeléseit. A kezdeményezésnek nevet adtak: Sóváradi Ifjúsági Kör (SIK), ötletbörze is indult a szervezet jelképének megalkotására, néhány nap alatt már tíz tervet mutattak be a fiatalok.
Úgy döntöttek, a bejegyzéssel még várnak, amíg az első rendezvények megszervezésén túl lesznek. Azalatt eldöntik, kivel, hányan és miképp tudnak együttműködni, érdemes-e bejegyeztetni a kört vagy inkább a közművelődési egyesület tagszervezeteként fognak tovább tevékenykedni.
Első körben néptánccsoportot alakítanának, ennek első próbái már meg is voltak, és új tagokat is várnak. A faluban létezik már egy néptánccsoport, a Szúszékdöngetők, ennek kibővítésén gondolkodnak. Színjátszó csoportot is alakítanak, ahová ugyancsak várják a jelentkezőket. Az információk hatékony közlése érdekében a különböző tevékenységekhez felelős személyeket neveztek meg, így a teremért, színjátszásért, tánckörért, hírekért más-más fiatal felel. Szeretnének bekapcsolódni a falunapok szervezésébe, önálló programokat kínálni, mint bálok, találkozók más ifiszervezetekkel, kirándulások, helyismereti programok, bulik, és egyáltalán a faluban hasznos, élvezhető tevékenységeket szervezni. Céljuk, hogy az itthon lakó fiatalok ne kívánkozzanak elköltözni, s ha hazalátogatnak vagy visszaköltöznek az elszármazott sóváradiak, legyenek rendezvények, ahol jól érezhetik magukat.
A fiatalok heti rendszerességgel találkoznak a kultúrotthon klubtermében, minden szombaton ifjúsági klubest van, amikor megbeszélik a szervezési ügyeket, programötleteket osztanak meg, és nem marad el a szórakozás sem: asztaliteniszeznek, kártyáznak, römiznek, malmoznak, zenét hallgatnak, táncolnak. Ilyenkor mindenki hozza, amije van: zsíros kenyeret, ping-pong ütőt, römit, fát a tűzre, s így kerekedik ki a hétvégi találkozás. Ezeken a klubesteken bárki részt vehet, nemcsak a sóváradi fiatalok.
De a rendezvények során az idősebb korosztályokkal is szeretnének közös tevékenységeket kialakítani, például dalestet, sporttevékenységeket szerveznének.
A hétvégén elmarad a SIK-klub, ugyanis a fiatalok első alkalommal a helyi közművelődési egyesülettel közösen faluszintű nőnapi mulatságot szerveznek. Muzsikaszót, néptáncot, nép- és könnyűzenét a szervezők ígérnek, a résztvevők pedig enni-innivalót és nyereménytárgyakat visznek magukkal.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!