
Fotó: Boda L. Gergely
Közösen jót cselekedni – ez a célja a Suli Jó programnak, amely Erdély-szerte erre buzdítja az 5–12. osztályos fiatalokat. Ennek köszönhetően a jó cselekedetek sokszorozódnak, az osztályközösségek erősödnek, a legügyesebbeket pedig díjazzák majd, amiben a közönség is segíthet.
2014. november 23., 15:562014. november 23., 15:56
Negyedik alkalommal szervezi meg a projektet az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület és Hunyad Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület. A verseny az Erdély legösszetartóbb osztálya címért folyik, ennek elnyerésére az osztályoknak közösen végre kell hajtaniuk egy jótettet. Első lépésként közösen kell megtervezniük akciójukat, amiről egy egyoldalas leírást kell készíteniük. A jótett helyszínéről hat fotót is kell csatolni a pályázati dokumentációhoz, ebből az egyiknek egy csoportképnek kell lennie, amelyen szerepel a Suli Jó felirat is. A diákok mindenféle kreatív módot kitaláltak, hogy minél érdekesebbek legyenek ezek a feliratok, egyesek kavicsokból rakták ki a betűket, mások plakátra írták rá, és voltak, akik falevelek vagy mécsesek segítségével írták ki. Az idei tanévben 61 osztály jelentkezett a pályázatra.
A kemény munkáért jutalom jár, így Erdély legösszetartóbb osztálya ingyenesen vehet részt a Suli Jó csapatösszerázó képzésen az algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központban, részesül egy egynapos Hunyad megyei kirándulásban, illetve ingyen belépőt kap a dévai élményfürdőbe. A második díj nyertesei szintén ingyen vehetnek részt a képzésen, akárcsak a közönségdíjasok. Ez utóbbit a Facebook közösségi oldalon szerzett népszerűség alapján ítélik oda, az osztályokra hétfőn 22 óráig lehet szavazni. Ezenkívül minden pályázó osztály kedvezményesen vehet részt a Suli Jó csapatépítő tréningjén, ami azt jelenti, hogy egy személynek 180 lejbe kerül, 220 helyett.
A képzés célja, akárcsak a pályázaté, hogy megerősítse az osztályközösségeket, és eredményesebbé tegye a tanár-diák együttműködést. Emellett az iskolai kapcsolatokat is szeretnék építeni a közös élmények által, és a diákok önismereti fejlődését is fontosnak tartják.
Korábban beszámoltunk a Marosvásárhelyi Művészeti Középiskola hatodikosairól, akik egy jótékonysági estet szerveztek a Down szindrómával élő Rajmund számára. Ez a jótett is a Suli Jó pályázati felhívásnak köszönhetően jött létre, a diákok pedig kitettek magukért, hiszen a dísztárgyak és sütemények vására mellett spontán létrehozott együttesükkel is szórakoztatták a jótékonykodókat.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!