Húsz magasított átjárót alakítanának ki Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Húsz új magasított átjárót alakítanak ki az idén Marosvásárhelyen, újabb utcák lesznek egyirányúak, valamint a járdán parkoló gépkocsik vezetői ellen is fellépnek a közlekedésrendészek – hangzott el a legutóbbi marosvásárhelyi önkormányzati ülésen.

Simon Virág

2016. január 31., 21:492016. január 31., 21:49

A tavalyi év, a rendőrség számára fontos eseményeiről számolt be a városi tanács idei első ülésén Ioan Damaschin, a marosvásárhelyi rendőrség parancsnoka. A statisztikai adatokból többek között kiderült, hogy 13 halálos baleset történt a városban, amelyeknek két fő oka volt: az úttesten szabálytalanul és figyelmetlenül való átkelés, valamint a gyorshajtás. A rendőrparancsnok szerint az elgázolt gyalogosok számának csökkenéséhez nagymértékben hozzájárultak a magasított átjárók, ugyanis tavaly az ilyen létesítmények közelében egyáltalán nem történtek gázolások. Mivel hasznosnak bizonyultak, idén húsz újabb magasított átjárót terveznek kialakítani, elsősorban az oktatási intézmények közelében.

A beszámolót követően a tanácsosok kérdéseket tettek fel, javaslatokat fogalmaztak meg. Benedek István szóvá tette, hogy a Vörösmarty (Mărăști) utcában működik egy óvoda, és ott van egy kórház bejárata is, ezért nagyon zsúfolt a forgalom. Tudomása szerint az intézmények vezetői és az ott lakók is kérték, hogy egyirányúsítsák az utcát, ez egy rövid ideig meg is történt, de aztán visszatértek a kétirányú forgalomra. Szerinte ezt az áldatlan helyzetet orvosolni kellene. Ioan Damaschin elmondta, a városi közlekedésügyi bizottságban erről már egyeztettek, s előreláthatóan hamarosan elrendelik az utca végleges egyirányúsítását.

Luchian Loghin tanácsos arra volt kíváncsi, hogy beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket az Aranykakasnál kialakított körforgalom, amelyet sokat kritizáltak a gépkocsivezetők. A rendőrparancsnok szerint folyamatosan figyelik az ott zajló forgalmat, kisebb módosításokat is eszközöltek a kialakításában. Elégedettek vele, ugyanis hétköznaponként reggel 7.30 és 8.15 között, amikor az Egyesülés negyedből 2800 autó érkezik be a városba, fennakadás nélkül zajlik a közlekedés. Szerinte a gépkocsivezetőkkel vannak kisebb gondok, akik nem tudják, hogy hogyan kell közlekedni a körforgalomban. Behajtanak akkor is, amikor várniuk kellene, így akadályozzák a szabályosan közlekedő autósokat.

Haller Béla arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy az uniós pénzalapból elkészített Kazinczy (Kogâlniceanu) utcában szélesebb lett az út, de sokkal keskenyebb a járda, s az ott parkoló gépkocsik miatt a gyalogosok, a babakocsis édesanyák az úttesten kell közlekedjenek. A rendőrparancsnok elmondta, ismeri a helyzetet, azt tervezik, hogy parkolásgátló cölöpöket helyeznek el a járda szélére, hogy megőrizzék azt a gyalogosoknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok