Hivatalosan már nem szennyez a kombinát

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség mérései alapján a marosvásárhelyi vegyipari kombinát füstkibocsájtása az idén mindössze egyszer haladta meg mintegy 25 százalékkal a megengedett értéket. A Stop Azo! mozgalom tagjai azonban már nem bíznak a felügyelőség vezetőjében, és több állami intézménynél feljelentést tettek az Azomureş ellen.

Szucher Ervin

2016. március 02., 12:232016. március 02., 12:23

2016. március 02., 13:362016. március 02., 13:36

A Stop Azo! mozgalom lelkének számító Hamar Alpár Benjámin szerint a Maros megyei környezetvédelmi ügynökség évek óta nem tesz egyebet, mint palástolgatja a kombinát törvénytelenségeit. Hasonlóan jár el a katasztrófavédelmi felügyelőség is, melynek honlapja szerint a tavalyi szponzorai közé az Azomureş is felsorakozott.

Hamar Alpár a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta: az idén különböző intézményekhez fordultak, kifogásolva a kombinát működését. A mozgalom vezetői szerint az Azomureş törvénytelenül működött az év első napjaiban, ugyanis a Maros megyei környezetvédelmi ügynökség mindössze január 8-án bocsátotta ki az engedélyt. „Nyolc napig az üzem törvénytelenül működött, ami nem csak a város lakóival és a hatóságokkal szemben, de a konkurenciával szemben is tisztességtelen” – fejtette ki Hamar Alpár. A Stop Azo! aktivistája örömmel tapasztalta, hogy az utóbbi hetekben már nem lehetett érezni a jellegzetes fojtó bűzt, viszont panaszkodott a sokszor elviselhetetlennek bizonyuló zajszennyezésre. A vegyi üzem időnként akkora hangzavart produkál, hogy az a környező falvakba is jól elhallatszik. Hamar Alpár szerint valami még sincs rendben a kombinátban; gyanúját a műszaki igazgató egyik napról a másikra történt menesztése is felkeltette.

A kombinát működését ellenző csoport nem mond le a tiltakozó akciókról. Hamar Alpár azonban nyugalomra inti a vásárhelyieket; egyelőre megvárják a hatósági válaszokat, majd ezek birtokában márciusban újabb utcai tiltakozást szerveznek.

A hatóság szerint „megjavult” a kombinát

„Jelentősen csökkent az ammóniumkibocsájtás. Szinte össze sem lehet hasonlítani a tavaly ilyenkor mért értékekkel” – próbált megnyugtató választ adni Dănuţ Ştefănescu. A Maros megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője a Vásárhelyi Hírlap kérdésére elmondta, hogy az új technológia bevezetése óta egyetlen egyszer fordult elő, hogy a környezetvédelmi ügynökség mozgólaboratóriuma a megengedettnél magasabb légszennyezést mérjen. „Ez február 3-án fordult elő, de akkor is csak egy félórára” – tette hozzá az igazgató. A labormérések szerint aznap a megengedett köbméterenkénti 0,300 milligramm helyett 0,375 milligramm ammónium került a levegőbe. Mindezt egy kisebb műszaki gonddal magyarázták az Azomureş illetékesei.

Dănuţ Ştefănescu cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a mozgólaboratórium meghibásodása óta a méréseket a kombinátra bízták. „Egyetlen hetet volt meghibásodva az autó, a tavaly ősszel, amikor a volt környezetvédelmi miniszter Marosvásárhelyen járt. Amúgy éjjel-nappal működik és mér” – kívánt pontosítani az igazgató. Ştefănescu szerint az sem igaz, hogy az Azomureş az év első nyolc napjában törvénytelenül működött volna. Elmondta: valóban január 8-án bocsátották ki a kombinát környezetvédelmi engedélyét, de addig az országos ügynökség jóváhagyásával folyt a próbaüzemelés.

Mint ismert, az utóbbi három évben a svájci tulajdonban lévő ipari kolosszus mintegy 240 millió eurós beruházást végzett. Románia egyetlen műtrágyagyáraként az Azomureş az ország mezőgazdasága által igényelt évi 1,75 millió tonna műtrágyájának a hatvan százalékát állítja elő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés