Szerencsésnek tudhatják magukat azok a marosvásárhelyi diákok, akik részt vettek A siker felé vezető úton nevű európai uniós projektben. A szervezők hétfőn délután négyszáz diáknak tartottak állásbörze-szimulációt az Építészeti Szakközépiskola dísztermében.
2014. január 27., 17:102014. január 27., 17:10
2014. január 27., 17:262014. január 27., 17:26
A siker felé vezető úton nevű pályázatot az Európai Unió Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja támogatta. A három éve zajló munkában négy középiskolából 1690 diák vett részt, ezek közül kettő marosvásárhelyi (a Kereskedelmi és az Építészeti Szakközépiskola), a másik kettő pedig zilahi tanintézet volt.
Marosvásárhelyi cégek is részt vettek a projektben
„A februárban véget érő pályázat két modulból állt: egyik arról szólt, hogy olyan cégeket kerestünk, amelyek hajlandók voltak fogadni és foglalkozni a pályázatban részt vevő diákjainkkal” – mondta portálunknak Szászgáspár József, a projekt munkatársa, akinek a partnercégek felkutatása volt a feladata. Az Építészeti Szakközépiskola diákjai gyakorlatoztatása érdekében felkeresték Marosvásárhely legfontosabb építkezési vállalatait, a Kereskedelmi Szakközépiskola esetében azonban színesebb volt a lehetőségek palettája, gasztronómiai, turisztikai és kereskedelmi cégeket vontak be a közös munkába.
A második, elméleti egység pályaválasztási tanácsadásról szólt. Ennek keretében egy iskolai tanév alatt a diákok 60 óra tanácsadásban részesültek, ahol többek között megtanultak önéletrajzot és szándéklevelet írni.
Szimulálták a munkahelykeresést
„Egy állásinterjún egyformán izgul az alkalmazó és az álláskereső. Az alkalmazó komoly, rátermett alkalmazottat keres, de ez érvényes a munkavállalóra is” – ezzel a gondolattal köszöntötte az összegyűlt diákokat Floare Govier, a projekt koordinátora.
„Azokat a partnercégeket hívtuk meg, amelyeknél a diákok eddig gyakorlatoztak. Ezek a cégek nem feltétlenül keresnek munkaerőt, de ez a fajta tapasztalat is nagyon hasznos lehet a diákoknak” – mondta Szászgáspár József.
Bali István, az Építészeti Szakközépiskola diákja az Alpha Construct cégnél gyakorlatozott. „Nagyon sok mindent tanultam, az ott dolgozó szakemberek sokat magyaráztak, és feladatokat osztottak ki nekünk. Ha valamit nem tudtunk, segítettek. Amíg ott dolgoztunk, betonoztunk, és megengedték, hogy vasat is hajlítsunk” – mondta lapunknak a végzős diák.
„Úgy érezzük, egy kommunikációs hidat képeztünk az iskolák és a kereskedelmi egységek között. Az iskolák eddig nem gondoskodtak a padjaikat elhagyó diákokról, reméljük, hogy ez a továbbiakban, a mi munkánknak is köszönhetően, változni fog” – nyilatkozta Szászgáspár.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!