Heves vita a tervezett fakivágásokról

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Majdnem verekedéssé fajult kedden a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Ifjúsági Házban, a fametszésekről és kivágásokról tartott közvita. A nemkormányzati szervezetek képviselői kissé „erősen” bírálták a városházát, kritizálva a fametszési ütemtervet, főként a parkokban és sétányokon levő ép fák elpusztítását. Végül sikerült közelíteni az álláspontokat: november elsején megkezdik a metszéseket, de a favágásokkal még várnak.

Simon Virág

2012. október 30., 17:272012. október 30., 17:27

2012. október 30., 18:322012. október 30., 18:32



Érdekes módon nem az ifjúsági ház nagytermében, hanem az alagsorban levő diszkóban tartották tegnap a közgyűlést. „Biztos azt remélték, hogy a rózsaszín fotelek és a diszkófény jó hatással lesz a jelenlevőkre” – állapította meg valaki félig viccesen.

A lajstrom nyitott

Bevezetőben Anca Teban osztályvezető, a fametszésekért és kivágásokért felelős szakember elmondta, hogy mindenki tanulmányozhatta és a helyszínen is megnézheti a tervezett metszések és vágások lajstromát és hozzászólhat, illetve javaslatokat tehet. A közel negyven tulajdonosi társulási elnök közül többen azt nehezményezték, hogy a tömbházak között nem metszenek rendszeresen. A Budai és a volt November 7 negyedből azt kifogásolták, hogy a benyújtott fametszési kéréseknek nem tettek eleget, ezért a lakók nagy többsége őket okolja azért, hogy földszinti lakásaikban sötét van, ablakaikon „bekopogtatnak” a faágak. Volt, aki elmondta, hogy a meggyesfalvi negyedben egy elkorhadt fa rádőlt az autóra, és a tulajdonosa a társulást hibáztatta.

Mészárlás, esztelen fairtás

A természetvédő nemkormányzati szervezetek, a Civitas Nostra, a Rhododendron és Nap Völgye képviselői azt kérték, hogy tegyenek különbséget a negyedekben tervezett és bizonyára hasznos fametszések és a fasorok, parkokban levő régi, nagy fák kivágása között. Külön felhívták a polgármesteri hivatal figyelmét, hogy a Klastrom utcában és a főtéren tervezett kivágásokkal nem értenek egyet és azt sem tartják jó ötletnek, hogy törökmeggyet ültessenek oda, hiszen az érett gyümölcs minden évben bepiszkítja majd a járdákat.

A legvehemensebb a Nap Völgye Egyesület képviselője, Dan Tocaciu mérnök volt, aki azzal vádolta a városháza képviselőit, hogy egyáltalán nem értenek a fákhoz, a környezetvédelemhez, és azért tiltották ki a metszéseket előjegyző bizottságból a nemkormányzati szervezetek képviselőit, hogy kényük-kedvük szerint irtsák a fákat. Azt is nehezményezte, hogy míg tavaly teljesen megcsonkították a fákat a Klastrom utcában, most azt mondják, hogy ki vannak száradva és ki kell vágni őket. Határozott, igaz kissé durva hozzászólását bekiabálásokkal próbálták ellensúlyozni azok a tulajdonosi társulási elnökök, akik helyeselték a betervezett metszéseket, fakivágásokat.

Belényesi Gabriella, magánemberként szólalt fel, kiemelve: „Szeretem Marosvásárhelyt és szívemhez nőttek a fái, különösen a gesztenyefái. Felháborodva tapasztaltam, hogy az elmúlt időszakban többet kivágtak, és továbbra is ép, egészséges, terebélyes fákat akarnak halálra ítélni. Vajon, akik eldöntik a vágásokat, ismerik és szeretik, óvni, élhetőbbé akarják tenni Marosvásárhelyt?” – tette fel a költői kérdést.

Mindenkinek meg kell értenie, hogy ki vezeti a várost?


Józsa Tibor alpolgármester részben egyetértett a nemkormányzati szervezetek képviselőivel, elismerve, hogy a városháza lajstromán szerepelnek olyan kivágásra ítélt fák is, amelyek épek. Azt javasolta, hogy november elsejétől fogjanak neki a negyedekben betervezett metszéseknek és a bizottság tagjai a helyszínen vizsgálják meg a kivágásra előjegyzett fákat, eldöntve, hogy valóban szükség van-e a „cserére” vagy sem.

A polgármester tanácsadója, Claudiu Maior egyetértett ezzel, így próbálva lecsendesíteni az igencsak forró hangulatot.

A több mint kétórás közvitán jól látszott, hogy ki kinek a pártján áll, és az igazi civilek voltak kisebbségben. Találóan foglalta össze a volt November 7 negyed egyik tulajdonosi társulásának elnöke a helyzet lényegét: nemrég választások voltak, mi bizalmat szavaztunk önöknek, tudjuk, hogy jól végzik a munkájukat, és mindenkinek meg kell értenie, hogy ki vezeti a várost.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés