Öt olyan lakást kutattak át a Maros megyei rendőrök múlt héten, amelynek lakói kapcsolatba hozhatók egy nagy értékű lopássorozattal. A különböző értékeket lakásokból, garázsokból, melléképületekből és gépkocsikból lopták el.
2016. május 30., 20:002016. május 30., 20:00
Az ügy előzménye, hogy a május 25-ről 26-ra virradó éjszaka a marosvásárhelyi járőrök tetten értek egy 28 és egy 37 éves helybéli férfit, akik egy kövesdombi földszinti lakás ablakát feszítették fel, majd bemásztak a lakásba azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy onnan különböző javakat lopjanak el. Ezután a marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészség összevont négy bűnügyi vizsgálatot, amelyeknek tárgyát építkezés-javítás alatt álló házból, két személygépkocsiból és egy lakásból való lopás kísérlete képezte. A lopásokat Marosvásárhelyen, illetve más településeken követték el.
A házkutatások során olyan tárgyakra bukkantak, amelyekről alaposan feltételezhető, hogy a már említett lopásokból származnak. Az ügyben tízezer lej értékű lopás és lopási kísérlet gyanújával folytatnak vizsgálatot három – 28, 31 és 37 – éves személy ellen, akiket őrizetbe vettek és előállítanak a bíróságon előzetes letartóztatásba vétel elrendelésének javaslatával.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!