Vasárnap zárult a Hodos-Venerque Baráti Társaság által szervezett nemzetközi ifjúsági tábor, amelyben a nyárádmentiek mellett francia és lett fiatalok is részt vettek. A nyelvi akadályokat áthidalták, és mindenki élményekkel tele térhetett haza.
2016. július 17., 15:592016. július 17., 15:59
Az Európai Bizottság Erasmus+ ifjúsági programja keretében szervezte az idei tábort a székelyhodosi egyesület, amely 1999 óta folyamatosan nyújt alkalmat a fiataloknak a nyári találkozásokra. Ebben partnereik: a franciák, illetve lettek, olaszok, spanyolok, szlovákok és magyarországiak is részt vesznek benne időnként.
Az idei táborban 6 ifjúsági kísérő mellett 7 lett, 9 francia és 14 nyárádmenti fiatal vett részt, és az elnyert 14 ezer eurós támogatásnak köszönhetően jó körülmények között fogadhatták az érkezőket Mikházán – tudtuk meg Balássy András szervezőtől, aki a nyárádremetei és székelyhodosi önkormányzat hozzáállását is kiemelte.
Az idei tevékenységek két témakörhöz kapcsolódtak. Az egyik a migránskérdés volt, s a jelenlévők játékos formában tapasztalhatták meg, milyen az, ha az ember féligazságok és előítéletek alapján elhamarkodottan dönt. A másik téma a Natura 2000 természetvédelmi terület, ennek kezelése, a felmerülő konfliktusok, vadkárok, környezetrombolás, lakossággal való kommunikáció.
Kovrig Zoltán gondnoksági igazgató tartott elméleti bemutatót a kérdésről, majd bejárták a területet, a búzaházi kockás liliom élőhelyén az élővilágot tanulmányozták, Falka István a Nyárád szabályozását és az okozott természeti károkat ismertette, kirándultak a Bekecsre, Szovátára, Vármezőbe, megszemlélték a havasi erdőirtás és fatolvajlás következményeit, és meglátogatták a nyárádszentsimoni „madárkórházat” is. A természeti értékek mellett a vidék szellemi örökségével is megismerkedhettek a fiatalok, Jobbágytelkén néptáncot tanultak, Hodoson kaszásversenyen vettek részt, Nyárádszentimrén kádármesternél, Szentsimonban pálinkafőzdében jártak, valamint múzeumot is látogattak Szatmári Borbála biológus és Kristály Bíborka ökológus vezetésével.
A három ország fiataljait vegyes csoportokra osztották, és a napi tevékenységhez kapcsolódó feladatokat adtak nekik. A tapasztalatokról a tábor végén poszter formájában kellett beszámolniuk – mondta Szatmári Borbála. A Nyárádmente kulturális, természeti, turisztikai értékeinek megismerése mellett a kommunikáció volt a legérdekesebb, mert nem mindenki beszélt angolul, de azért megtalálták a közös hangot. Tizenegy nap alatt nem lehet teljes csapatot építeni ilyen sokszínű társaságból, a fordítások miatt az előadások kissé elhúzódtak, ám a kirándulásokat, látogatásokat mindenki nagyon élvezte, tetszett a fiataloknak a Bekecsre és a Medve-tóhoz szervezett utazás, ahogy a migránskérdésről szóló, Leila nevű pszichopedagógiai játék is megtette a hatását – részletezte a vezető.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
szóljon hozzá!