Három személyautó ütközött szerdán Ratosnya közelében, egy volán mögött elalvó sofőr figyelmetlenségének következtében. A balesetnek egy sérültje van.
2016. augusztus 04., 18:562016. augusztus 04., 18:56
2016. augusztus 04., 18:572016. augusztus 04., 18:57
Vezetés közben elaludt a kormány mögött szerdán a délutáni órákban a 15-ös számú országúton, Ratosnya külterületén egy 52 éves monosfalui férfi, emiatt a jármű áttért a menetirányával ellentétes sávra, ahol összeütközött egy szemből jövő, szabályosan közlekedő személygépkocsival. Az ütközést követően a második személygépjármű belecsapódott egy vele egy irányban haladó, szintén szabályosan közlekedő autóba.
A balesetben az egyik sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrségi szóvivő szerint a balesetet okozó gépkocsivezető ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítanak bűnügyi vizsgálatot.
Az országúton több mint három kilométeres gépkocsisor alakult ki a baleset és mentés miatt.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
szóljon hozzá!