Harmincéves a Hahota

Az Ariel színház próbatermében Ölvedi Antónia, Puskás Győző, Kelemen Barna és az immár három éve „saját rendezőnk”, Kovács Levente épp próba utáni megbeszélést tart, amikor érkezünk. Mintegy végszóra toppan be Szőcs János, kezében egy CD-vel, ami a jubileumi előadás zeneanyagát rejti.

Akkor, 1985. augusztus 10-én a Kárpátok sétányán volt az első előadásuk. A „színpad” az árvízvédelmi töltés és a 35-ös háztömb közötti füves rész, két fűzfa között volt. A közönség a 35-ös és a 35A tömbházak lakóiból állott, akik a gát oldalán ültek. „Az előadás egyik jelenetét a Kovács Levente által rendezett Emlékek kávéházából loptam ki, a szó legszorosabb értelmében. Annyira tetszett az előadás, hogy többször, úgy is mondhatom, nagyon sokszor megnéztem, aztán azt a jelenetet memorizáltam – már amennyire tudtam – megtanultuk, próbáltuk s aztán eljátszottuk” – emlékezik a kezdetek kezdetére Puskás Győző. Ezt a jelenetet most újra fogják játszani a Humor forte, válogatás a legjobb pirulákból című ünnepi műsorban. Erre jött haza Spanyolországból Ölvedi Antónia, aki Puskás Győzővel játssza ezt a jelenetet.

De visszatérve a kezdetekhez: az első évben volt még egy előadás, utána következtek a nyári évadok. Merthogy a „terem” teteje a csillagos ég volt, előfordult többször, hogy szünet után távozni kellett, mert akkora zápor kerekedett, hogy képtelenség volt folytatni a szabadtéri előadást. Ekkor már reflektoruk is volt. Elverte hát az eső az előadást. Akkor még csak az eső... Mert 1988 május 9-én a szeku verte szét a társulatot. Betiltották a további előadásokat. Az aznapit nem lehetett, ötszáz néző ült ugyanis a „nézőtéren”, ennyit azért mégsem lehetett szétkergetni – meséli a társulatalapító frontember. Itt szól közbe Kovács Levente: „Május 9. ugyanis a győzelem napja volt, lehet, hogy rosszul időzítették az előadást. Akkor még a szeku győzött.” Akkoriban már a helyi sajtó is gyakran cikkezett róluk. A szép emlékű Oltyán László Társulat a gyepen és A közönség kitart címmel írt róluk a Vörös Zászlóban. A betiltás után nem látszott az alagút vége, a folytatás lehetősége. Bár Puskás Győző titokban reménykedett valamiben.

A kényszerszünet vége

A rendszerváltozást követően újra összeállt a társulat. ’90. márciusában lett volna az első újkori bemutató, ezt a „sajnálatos márciusi események” verték szét, illetve hát azok miatt maradt el a bemutató. Végül 1991. március 11-től a Szakszervezetek Művelődési Házában, a MADISZ védnöksége alatt indultak újra. Most már tető volt a fejük fölött. Aztán ’95 elején Fúró Attila segítségével magánszínházként folyatták. Előbb a Kultúrpalotában, utána a Nemzeti Színházban, majd az Arielben. ’92-ben Jakab Zsombor a társulathoz szerződött – szervezőnek. Innen kezdődik a társulat főnixmadár-története. 1999-ben megalakult a Hahota Kft., ami már rangot jelentett, annak ellenére, hogy sokan távoztak a társulattól. De jöttek segíteni a hivatásos színészek (Nagy József, Szabó Mária, Csergőffy László, Székely Éva), s velük együtt az újabb sikerek. ’97-ben Kovács Levente kitiltotta a társulatot az amatőrök fesztiváljáról. (Muszáj volt nekem – mondja a két éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett rendező – mert már nem voltak műkedvelői szinten, minőségileg kilógtak a sorból. Nem ugyanabban a súlycsoportban játszottak.)

Újra a régi...

A harminc éves évfordulóra olyan műsort állítottunk össze, amelyben csak  olyan jelenetek vannak, amelyekkel nagy sikert ért el a társulat az elmúlt három évtized folyamán, amelyek a közönségnek is nagyon tetszettek, de hozzánk is igen közel állnak. Persze, egy kicsit újra hangszerelve, Kovács Levente által időszerűsítve – mondta el Puskás Győző. A régebbiket veszik elő, hogy ne keltsék a nézőkben a „déjà vu” érzést.

A társulatot immár három éve rendező Kovács Levente úgy véli: „Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy van egy műfaj, amely megkerülhetetlen, annak dacára, hogy színházi körökben jelentős fanyalgás tapasztalható vele szemben. Ez az a műfaj, amit a hahotások művelnek. A nézőszám olyan csúcsokat döntöget, amit hivatásos társulatok is megirigyelhetnek.” Úgy látja, hogy jelenleg a kis létszámú magántársulatokat (lásd még nálunk: Spektrum, Yorick) jobban elfogadja a közönség. Ha egy merész vállalkozás egy színházi társulat mögé áll, az szinte biztos, hogy siker lesz, és ezt számtalan példa igazolja. Ami pedig konkrétan a Hahotát illeti, ekképpen vélekedik: ártatlannak tűnő kicsi hülyeségből lesz egy színház. Ez azt jelenti, hogy a művészetben a belső akaratból, elszántságból születik – minden gátoló körülmény ellenére – valami, jelen esetben egy működő társulat. És egy színházi vállalkozást az tesz érvényessé, hogy állandóvá válik.

Puskás Győző ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a vállalkozást, a társulati életet, a színházat – nevezzük bárminek, egyaránt érvényes rá – az teszi élővé, sikeressé, hogy a közönség szereti, és ez adja az energiát a további munkához is. Közönség nélkül nincs előadás, a közönség szeretete nélkül pedig nincs siker – olyan axióma ez, ami megkerülhetetlen. Erdélyben immár mindenütt otthon érzik magukat, mindenhova haza mennek. „Koncerteken, a nemzeti színház előadásainak szünetében, de a piacon, az utcán, az üzletben megállítanak, kérdik, hogy mikor lesz a következő előadás. Teszi ezt ügyvéd, postás, mindenféle rendű és rangú ember, akiket egyetlen dolog köt össze – a színház szeretete” – osztja meg kellemes tapasztalatát velünk a Hahota frontembere.

Az ünnepi díszelőadás október 10-én, szombaton este 7 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében lesz. (ismétlések: október 11., 18. és 25-én).

Hahotások három évtizede
Akik ott voltak a kezdet kezdetén: Ölvedi Antónia, Lengyel Gabriella, Moldován Sándor, Kopacz András, Filcz Zoltán, Toldi Levente, Puskás Győző. Ők voltak a legeslegelsők, akik megértek sikert és hatóság-generálta kudarcokat. A jelenlegi jubiláló csapat pedig: Székely M. Éva, Gönczi Katalin, Ritziu Ilka Krisztina, Cseke Péter, Kelemen Barna, Szőlősi Pénzes Szilárd, Puskás Győző, és fellép „az ideiglenesen hazánkban tartózkodó” veterán, Ölvedi Antónia is.