Három jármű ütközött Szászkézdnél pénteken délután. A balesetben senki sem sérült meg súlyosan, az anyagi kár azonban jelentős.
2016. június 25., 22:192016. június 25., 22:19
2016. június 25., 22:202016. június 25., 22:20
Az E 60-as nemzetközi úton, Segesvár és Brassó között Szászkézd külterületén három gépjármű ütközött pénteken 17 óra 30 perckor.
Egy személyt feszítővágóval kellett kiemelni a roncsok közül, ennek ellenére az ő állapota sem túl súlyos, és szerencsére a többi balesetet szenvedett személy sem sérült nagyon súlyosan – adta hírül az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésinformációs szolgálata.
A szerencsétlenség miatt hosszú ideig félpályás útlezárás nehezítette a forgalmat a baleset övezetében.
Szemtanúk szerint egy Brassó felé haladó tehergépjármű a nedves, csúszós úton áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy orosz rendszámú Mercedes típusú személygépjárművel és egy Beszterce-Naszód megyei tejfeldolgozó tulajdonában levő kisteherautóval.
Mindhárom jármű alaposan összetört. Ugyancsak helyszíni értesülések szerint a tehergépjármű vezetőjét kellett kiemelni a roncsok közül, akit ezt követően kórházba szállítottak.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!