Fotó: Gligor Róbert László
Magyarországi testvértelepülési küldöttség járt Kenden és Balavásáron hétvégén. Az itteni értékekkel ismerkedtek.
2016. március 06., 15:222016. március 06., 15:22
Tavaly ősszel nyújtott be pályázatot a Földművelésügyi Minisztériumba Balavásár és testvértelepülése, a magyarországi Aldebrő a helyi értékek, hungarikumok védelmére és népszerűsítésére. Bár egyelőre nem kaptak támogatást, fontosnak tartották, hogy a küküllői település, Kend értékeit kiállításon mutassák be a magyarországiaknak. A kezdeményezés Aldebrő részéről érkezett, így közösen pályáztak, hogy a kukoricaháncsból készült kendi termékeket és a bort népszerűsítsék.
A két község között 1992-ben megkötött kapcsolat időközben meglazult, ezért egy tavalyi találkozás után most népes küldöttséget fogadtak a Kis-Küküllő mentiek, hogy a szálakat szorosabbra fűzzék. Ezért a vendégeket is helyi családoknál szállásolták el – emelte ki Sagyebó István polgármester. Wingendorf János aldebrői elöljáró, de a szomszédos Tófalu képviselője, Váczy Lajos is ezt szeretné elérni itteni látogatásuk alkalmával – tudtuk meg tőlük.
A kukoricaháncs (csuhé) feldolgozása 1940-ben lett ismert ezen a vidéken, amikor egy hatalmas árvíz után magyarországiak jöttek segíteni Erdélybe. Kovács Lajos ismertette meg a szentdemeteriekkel a háncssodrás és -fonás technikáját, tőlük elsőként a kendi Magyarósi Kata tanulta meg, aztán az 1950-es évek elején rendre más kendi lányok is „áthozták” szentdemeteri barátnőiktől. A kismesterséget a kollektív gazdaság idején is felkarolták, így kifizetődő foglalkozás, bevételi forrás lett a kendiek számára.
A szőlészetet és borászatot a kendiek a szászoktól tanulták meg. Míg az 1980-as években 96 hektár szőlőültetvény volt a községben, ez mára néhány hektárra zsugorodott. Ennek a vidéknek a királyleányka a kedvelt fajtája, mert cukor- és savtartalma egyensúlyban van, továbbá meglehetősen fagyálló. Az első borversenyt 1997-ben rendezték a Kis-Küküllő mentén, 2011-ben megnyílt a kendi Borház is. A helyi borok arany és nagyarany díjakat szereztek, a nemzetközi versenyeken arany és ezüst okleveleket.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
szóljon hozzá!