Szabálytalanul előzött személygépkocsijával vasárnap délután a 15-ös országúton, Marosszentgyörgy területén egy 35 éves férfi, s emiatt összeütközött egy Suzuki motorkerékpárral, amelyet egy 47 éves, marosvásárhelyi férfi vezetett. A motorkerékpáros is előzésben volt.
2016. október 03., 17:332016. október 03., 17:33
2016. október 03., 17:362016. október 03., 17:36
Az ütközés miatt a motorkerékpár belecsapódott egy kisbuszba, amely az út mellett parkolt, egy kapubejárónál. A motorkerékpárt vezető férfi a helyszínen életét vesztette, utasa, egy 45 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett – tájékoztatott a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Andreea Poptól még megtudtuk, hogy a motorkerékpáron ülők bukósisakot és védőöltözetet viseltek. A rendőrség folytatja a vizsgálatot a baleset körülményeinek pontos felderítésére.
A baleset után több mint egy órán keresztül félpályás útlezárás volt érvényben a mentés és a helyszínelés miatt, ezért a Szászrégen felől beérkező sávon még a petelei terelőúton is állt a forgalom.
Közösségi oldalakon sokan fejezték ki részvétüket a haláleset miatt, ugyanis a baleset áldozata egy Marosvásárhelyen jól ismert motoros volt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.