Halálos kimenetelű baleset történt szerdán hajnali öt óra előtt tíz perccel az E 60-as nemzetközi úton, Radnót külterületén.
2015. szeptember 10., 12:072015. szeptember 10., 12:07
Az első rendőrségi forrásokból úgy értesültünk, hogy egy 30 éves radnóti férfi személygépkocsijával áttért az út menetirány szerinti bal sávjára, ahol a szemből jövő forgalomban összeütközött egy szabályosan haladó tehergépjárművel, amelyet egy 28 éves marosvásárhelyi férfi vezetett. A balesetben a radnóti sofőr életét vesztette.
Amint a vészhelyzeti felügyelőség szóvivője Mihai Gagyi hadnagy tájékoztatott, a helyszínre a dicsőszentmártoni alakulattól egy tűzoltósági esetkocsit, egy feszítővágóval ellátott bevetési járművet, valamint egy rohammentőt küldtek, ugyanis a jelzés szerint a személygépjármű sofőrje beszorult a roncsok közé. Az áldozatot kiemelték, de a rohammentősök már nem tudták megmenteni az életét.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.