
Fotó: Lukácsi Lehel
Emberáldozatot követelt a figyelmetlenség Gyulakután, de nem ez volt az egyetlen baleset szerdán délután Maros megyében.
2015. július 30., 15:342015. július 30., 15:34
2015. július 30., 15:372015. július 30., 15:37
Halálos áldozatot követelő baleset történt szerdán délután a 13A jelzésű országúton, Gyulakuta külterületén. Egy 27 éves nyárádszeredai férfi elvesztette uralmát járműve fölött, ami lesodródott az úttestről, és a menetirány jobb oldalán egy fának ütközött. A balesetben az autó vezetője életét vesztette, az anyósülésen levő 22 éves makfalvi lány súlyos sérüléseket szenvedett – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Meg nem erősített forrásokból úgy tudjuk, hogy a gépkocsit vezető nyárádszeredai fiatalember a biztonsági övet akarta bekapcsolni, akkor vesztette el uralmát a jármű fölött, s emiatt következett be a baleset. A vészhelyzeti felügyelőség tűzoltóautója feszítővágóval érkezett a helyszínre, mentőhelikoptert is hívtak, de a roncsból kiemelt férfi életét már nem sikerült megmenteni.
Folyfalva területén, a 151D jelzésű megyei úton szintén baleset történt fél öt körül. Egy 34 éves gyergyószentmiklósi férfi elvesztette uralmát a jármű felett, az belecsúszott az út menti árokba, majd egy hídfőnek ütközött. A balesetben az anyósülésen helyet foglaló 40 éves gyergyószentmiklósi nő súlyos sérüléseket szenvedett.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!