Gyermekkórház létesítéséért futnak

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Szombaton jótékonysági futást szerveznek Marosvásárhelyen, a Somostetőn az ország első független gyermek-onkológiai és hematológiai gyermekgyógyászati központjának a létrehozásáért. A résztvevőktől 1 lejes felajánlásokat várnak.

Gáspár Botond

2016. szeptember 01., 15:592016. szeptember 01., 15:59

A szeptember 3-ai rendezvényig az 1 lej Egyesület által kitalált és kifejlesztett, a nyár folyamán végig a marosvásárhelyi Dublin Irish Pubnál kihelyezett adománymérőnél adakozhatnak. A begyűlt pénzösszeget a rászoruló gyerekek kapják. Az immáron ismertté vált www.1leu.org kampányában az országból jelenleg megközelítőleg egy tucatnyi város vesz részt, időről időre megszervezik az egy lejt gyűjtő futásokat, amelyből a tervek szerint felépül az első független kórház, ahol a rákbetegségben szenvedő gyerekeket kezelik majd és gyógyítják meg. A tervek szerint a klinika megépítéséhez szükséges összeget három év alatt gyűjtik össze. Az elképzelés szerint az 50 ágyas intézményben két, korszerű eszközökkel teljesen felszerelt műtőt alakítanak ki, valamint egy sugárkezelési és egy csontvelő-transzplantációs osztályt hoznak létre.

A projekt kezdeményezői azt vették a fejükbe, hogy a lakosság támogatásával a nulláról felépítik ezt a kórházat, és felszerelik a legújabb eszközökkel és technológiákkal. Azt szeretnék, ha a rákgyógyászat kiemelkedő szakemberei dolgoznának a tervezett intézményben, hogy minél nagyobb esély legyen arra, hogy a gyerekeket kigyógyítják a kórból.

A számítások szerint a három év alatt elvárt sikerhez 80 millió lejre van szükség (mintegy 18 millió euró) – ez annyit jelent, hogy az ország minden lakosa kilenc havonta felajánl 1 lejt, vagy egyszerre 4 lejt. A kórházat egy alapítvány építtetné és működtetné, és hangsúlyozták: a román államtól egyetlen lejt sem várnak vagy fogadnak el, csakis romániai vagy külföldi magán-, illetve jogi személyek adományaiból, szponzorálásából, európai uniós vagy megpályázott forrásokból akarják létrehozni. „Semmiképpen romániai közpénzekből. Azt szeretnénk, ha ezt a kórházat mi mindannyian építenénk a gyerekeink számára” – szerepel a honlapon közzétett közleményben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán