Tűzben vesztette életét csütörtökön egy gyerek Cikmántorban.
2014. február 06., 20:272014. február 06., 20:27
2014. február 06., 20:352014. február 06., 20:35
Kigyulladt egy ház csütörtökön Cikmántorban. A tűzoltóság szóvivője, Gagyi Mihai alhadnagy tájékoztatása szerint a tetőzet kapott lángra, ezt követően pedig leszakadt a mennyezet. A helyszínre a segesvári tűzoltó-alakulat vonult ki oltókocsival és egy rohammentővel, de segítségükre siettek a balavásári önkéntes tűzoltók is saját oltásra alkalmas járművükkel.
A tűzoltóknak két órájukba telt a lángok megfékezése, ugyanakkor az épület romjai között egy hét éves gyerek holttestét találták meg. A szóvivő nem tudott arra választ adni, hogy hol voltak a gyerek szülei, és egyelőre arról sem sikerült megállapítaniuk, hogy mi okozta a tüzet.
Tizennégy síremléket döntöttek fel vasárnapra virradóan a szászrégeni zsidó temetőben ismeretlen tettesek. A hatóság sírgyalázás gyanújával indított nyomozást az ügyben.
Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
szóljon hozzá!