Gazdag programmal érkezett Marosvásárhely testvérvárosa

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Vásárhelyi Forgatag díszvendége Kecskemét város volt. Marosvásárhely testvértelepülése több mint tíz programmal készült a magyar napokra.

Antal Erika

2016. augusztus 29., 15:322016. augusztus 29., 15:32

2016. augusztus 29., 15:372016. augusztus 29., 15:37

Füzi Lászlót, a Kecskemét Kortárs Művészeti Műhelyek vezetőjét, a Forrás szépirodalmi folyóirat főszerkesztőjét kérdeztük, miért fontos Kecskemétnek a marosvásárhelyi bemutatkozás. Úgy fogalmazott, hogy a kultúra az, ami elsősorban összeköt, ezért is készültek arra, hogy megismertessék a marosvásárhelyiekkel Kecskemét művelődési életét, vagy bemutassák annak legalább egy keresztmetszetét, ugyanakkor ők is kapjanak egy ízelítőt Marosvásárhely kulturális életéből.

Kecskemétnek is, akárcsak Marosvásárhelynek, a 19. és 20. század fordulóján volt egy olyan polgármestere, aki tevékenységével jelentős változásokat hozott a város életébe, meghatározva annak fejlődését, további arculatát.

Azt követően, hogy 1896-ban elhunyt Lestár Péter polgármester, a kecskemétiek egy olyan utódot kerestek, akinek azon túl, hogy római katolikusnak kellett lennie, fontos volt, hogy széles látókörű, tájékozott ember legyen, aki alkalmas mindazon, a várost érintő fejlesztések továbbvitelére, amelyeket még az előző polgármester elkezdett. Kada Eleket 1897. január 9-én választották meg polgármesternek, beiktatására január 28-án került sor, ünnepélyes közgyűlésen – hangzott el a Kultúrpalotában azon a kiállításmegnyitón, ahol Kecskemét európai színvonalú várossá emelkedését, Kada Elek polgármesterségét ismertették.

Kada Elek 16 éves polgármestersége ideje alatt látványos fejlődés színtere volt a város, személyes érdemein túl nagy szerepe volt ebben a körülmények szerencsés találkozásának is, a századfordulóra elért gazdasági felemelkedésnek, az elődje által előkészített terveknek, munkáknak. Akárcsak az előző polgármester, Kadai Elek is arra törekedett, hogy a város rendezett pénzügyi helyzetét fenntartsa, és a lakosság terheinek gyarapítása nélkül növelje a város jövedelmét.

Kecskemétről nem volt elvándorlás, sőt a gazdasági fellendülés évtizedeiben munkaerőhiány jelentkezett. 1897–98-ban elkészült a város új szabályozási terve, a belterületen több helyen is kisajátítások, rendezések követték egymást, az egészségtelen lakásviszonyok felszámolása érdekében pedig új telkeket osztottak, főként a város szélén, ezáltal szélesítve a város belterületeit. A századfordulón érzékelhető gazdasági fellendülés a kultúrában és a városépítészetben is maradandó értékeket eredményezett.

A marosvásárhelyi Vármúzeum emeleti kiállítóterme adott helyet a kerámia- és tűzzománc-művészeti kiállításnak, amelyet Füzi László, a Kecskemét Kortárs Művészeti Műhelyek vezetője nyitott meg számos érdeklődő – közöttük több helyi képzőművész  – jelenlétében. A magyarországi és erdélyi alkotók mellett és a világ más-más tájain élő kerámia- és tűzzománc-művészek munkái is láthatók a tárlaton, amely szeptember 20-áig várja a látogatókat.

A megnyitón elhangzott, hogy a két műhely, a Nemzetközi Kerámia Stúdió és a Nemzetközi Tűzzománc Műhely meghatározó szerepet töltenek be Kecskemét művelődési életében, az évek alatt létrejött gyűjtemény ma már több mint négyezer kerámia-, és több mint ezer tűzzománc tárgyból áll. A Marosvásárhelyen bemutatott gazdag, színes kiállítás csupán egy kisebb része a kecskeméti gyűjteménynek – mondta Füzi László, hozzátéve, hogy ezáltal próbáltak egy ízelítőt nyújtani, illetve felkelteni az érdeklődést Kecskemét kincsei iránt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán