Idén is rendkívüli színes programkínálattal készült Marosszentgyörgy az immár 21. alkalommal megszervezett Szent György Napokra.
2015. április 23., 18:442015. április 23., 18:44
Az egyhetes rendezvénysorozat a hétvégére is számos érdekes, szórakoztató rendezvénnyel várja nem csak a marosszentgyörgyieket. Ezekből tallóztunk néhányat, a teljesség igénye nélkül.
Pénteken kora délelőtt plakettet helyeznek el a község két legöregebb, több mint hétszáz éves tölgyfájánál, nem sokkal ezután pedig felavatják az európai uniós alapokból épült bölcsődét. Délután fél négytől a néptáncegyüttesek felvonulása következik, majd a kézművesvásár, a keresztény sátor és a játszóhelyek megnyitója után a 21. községnapok tiszteletére 21 léggömböt engednek fel. Este fél kilenctől ByTheWay koncert lesz, utána a Proconsul és Dj Tibi lépnek színpadra.
Szombat délután öt órától kerül megrendezésre a Tavaszi Kórusfesztivál is, este nyolctól a Kormorán koncertezik. Ezt követően Alex Velea szórakoztatja a közönséget, majd fél tizenegykor tűzijátékra kerül sor. A napot szabadtéri buli zárja, a zenét Koszika és a Hot Shot Bands együttes szolgáltatja.
Vasárnap 4 órától a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület honfoglalás-kori harci bemutatót szervez. Este nyolctól a Piramis-rajongók láthatják kedvenceiket a színpadon, majd Paula Seling kápráztatja el hangjával a közönséget. A községnapok lampioneregetéssel zárulnak.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!