Forrai Tamás Gergely: tart még a menekültkrízis

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A migránskrízis és amit tennünk kell címmel tartott előadást Forrai Tamás Gergely, a jezsuita rend magyarországi rendtartományának tartományfőnöke Marosvásárhelyen. Az előadás a nyár óta tapasztalható krízishelyzethez nyújtott többszempontú, de elsősorban hitbéli értelmezési fogodzót.

Vass Gyopár

2015. december 06., 13:542015. december 06., 13:54

A tartományfőnök a Bolyai utcai Loyola Caféban tartott szombat esti előadását azzal kezdte, hogy a nyár során a Budapest belvárosában lévő rendházukból szemlélve nem kerülhették meg annak tapasztalatát, hogy az elmúlt hónapokban ezrével érkeztek a legkülönfélébb emberek, akik konkrét segítséget kértek. A provinciális az elmúlt mintegy fél évet három nagy szakaszra osztotta: a szeptember 15-ig tartó krízishelyzet, az utána következő határzár és párizsi merénylet. Bár jelenleg az indulatok lecsillapodni látszanak, Forrai Tamás Gergely szerint a krízis tart, annak még az elején vagyunk.

Az előadó hangsúlyozta: a kialakult válsághelyzetet nem lehet egy okra visszavezetni, nem lehet feketén-fehéren értelmezni, hiszen annak összetett történelmi, vallási és klímaváltozási okai vannak. Az előbbi külső, objektívnek is nevezhető okokon túl ott vannak a belső európai kérdések, az Európai Unió problematikája. „Legrövidebben úgy lehet ezt leírni, hogy Európa egy gazdag, gyenge kontinens. Az alapvető probléma az, hogy az unió nem született meg, egy olyan helyzet áll fenn, amikor már nagyon sok minden központosítottak, de tényleges döntésekben nem tud lépni az egyes tagországok nélkül, és ez világosan patthelyzetet teremt” – fogalmazott. Hozzátette: az elmúlt hatvan évben egy folyamatos növekedés volt tapasztalható, egy hurráoptimizmus – amelynek feltehetően vége szakad. Ennek egyik feltehető következményeként eltűnhet az európai szabadságjogok nagy része. Az is látszik ugyanakkor, hogy nincs közös értékrend, az amit megálmodtak a második világháború után, elveszett. Ami ehhez az identitásválsághoz még hozzátartozik az a politikai korrektség problémája, ami azt jelenti, hogy vannak olyan témák, amelyeket nem szabad kimondani, mert az azokat kimondókat azonnal különböző jelzőkkel illetik. A migránsjelenséget igencsak megzavaró Németország döntései azt mutatják például, hogy a második világháború terhét az ország nem dolgozta fel, és azóta a német külpolitika célja a kompromittálódás mindenáron való elkerülése. A magyarországi helyzetre reflektálva a provinciális elmondta: megdöbbentő volt látni a félelmet, az aggodalmat, szétesettséget, amit hirtelen tudott produkálni az elmúlt öt hónap, amelynek egyik legnagyobb félelme a jelenlegi gazdasági jólét elveszítése volt. 

Forrai Tamás Gergely erdélyieknek is szóló üzenetében azt fogalmazta meg: komolyabban oda kell figyelni a már meglévő problémákra – többek között a cigány- és a szórványkérdésre, a kiszorultak, hajléktalanok problémáira –, mert ezzel vesszük komolyan azt, hogy valami nagyon erősen változik, valami hosszú és relatív békeidőszaknak a végén vagyunk, és meg kell találni azokat az új társadalmi hálózatokat, amelyek révén ezekhez a problémákhoz tudunk közelíteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés