
Fotó: Gligor Róbert László
Néhány napja ismét dolgoznak a gépek a Nyárádon: a folyószabályozási munkálatok megrendelői és kivitelezői elfogadták a Natura 2000 Gondnokság által már korábban támasztott feltételeket és javaslatokat.
2015. május 14., 14:152015. május 14., 14:15
Úgy tűnik, sikerült jobb belátásra bírni a Nyárád szabályozását megrendelő vízügyi hatóságot. A múlt héten elfogadták azt, hogy a gondnokság által még tavaly megjelölt, és a megyei környezetvédelmi hivatal által tavaly kiadott Natura 2000 engedélyben is szereplő feltételeket és javaslatokat figyelembe veszik a következőkben. Ezt mindeddig megtagadták, arra hivatkozva, hogy nem lehet a terveken változtatni, így a kivitelező cég ezek figyelembe vétele nélkül kezdte el a munkálatokat, minden növényt, fát letarolva a folyópartról, ami hatalmas közfelháborodást okozott, és a külföldi médiában is visszhangra kapott. Válaszlépésként a Natura 2000 Gondnokság márciusban visszavonta a tavaly kibocsátott engedélyét. Ezután feljelentést tett a megyei környezetvédelmi őrségen, amely az esetet megvizsgálva jogosnak találta az észrevételeket. A kivitelezőt jókora pénzbírsággal sújtotta és a munkálatokat ideiglenesen leállították.
Mindent elfogadtak – legalábbis egyelőre
A Nyárád és Küküllők mentét érintő Natura 2000 területek Nyárádszeredában székelő gondnokságának igazgatója, Kovrig Zoltán megerősítette értesüléseinket: a gépek ismét munkához láttak. Az elmúlt időszak tárgyalásainak eredményeként a vízügy elfogadta azt, hogy az eddig figyelmen kívül hagyott feltételeket és ajánlatokat betartja, továbbá egyik feltételt rögtön teljesítette is: biológus szakembert alkalmaztak, amely a gondnokság biológusával együtt útbaigazításokat ad és felügyeli a környezetvédelmi feltételek betartását.
Már az elmúlt napokban a szakemberek végig is járták a folyó Nyárádszereda és Nyárádszentbenedek közötti részét, kijelölték, lefényképezték és GPS rendszerben feltüntették azokat a fákat, amelyeket nem szabad kivágni. Ugyanakkor a kivitelező megígérte, hogy ezután csak a folyó egyik oldalán tarolják a növényzetet és szélesítik a medret. Abban is megegyeztek, hogy több helyen visszaállítják a Nyárád egykori holt ágait, valamint ideiglenesen elárasztható területeket jelölnek ki, és azokat töltéssel védik meg a lakott területektől. Ezek révén egy esetleges ár során a víz nem egyszerűen lefut a szakaszon, hanem egy része kiönt, majd később visszahúzódik, így csökkentve az Alsó-Nyárádmentén jelentkező árvízveszélyt.
A biológusok és a vízügyi szakemberek együtt fogják megvizsgálni azt is, hogy a folyó mely pontjain szükséges medererősítési munkálatokat végezni és milyen módszereket alkalmaznak ezek során, a tervező pedig ezt kidolgozza és a kivitelezőnek átadja. A szabályozási munkálatok befejeztével a kivitelező terep-visszaállítási munkálatokat köteles végezni: a töltéseket, folyópartot helyben termett fűmaggal, szénapelyvával szórja be, s a füvesítés mellett fűz- és égerfákat ültet. A fűzzel nem is lenne gond, hiszen egyszerűen leszúrva is hamar megfogan, de ugyanez nem mondható el az égerről. És ráadásul égerfa csemetéket nehezen lehet beszerezni – jegyezte meg Kovrig.
Siker vagy félsiker?
Kovrig Zoltán nem tudott határozott választ adni kérdésünkre: sikerként könyvelhető-e el, hogy a vízügy elfogadta a környezetvédelmi feltételek és ajánlatok betartását és alkalmazását a munkálatok során. Mindenképpen előrelépésnek és legalább félsikernek könyvelheti el mindkét fél az eredményt: a munkálat folytatódhat, de a környezetvédők feltételeit is elfogadják, és elkerülhető lesz az ökológiai katasztrófa. Ha a vízügy már a kezdetekben elfogadta volna a támasztott feltételeket, olyan tervet készíthetett volna, amely mindenkinek megfelelő, sőt büszkék is lehettek volna rá, és precedens értékűként lehetett volna felmutatni azt – fogalmazta meg álláspontját Kovrig, hozzátéve: ezután is figyelik a kivitelezést, a biológusok napi és heti jelentéseket készítenek terepmunkájukról, és ha az esetlegesen tapasztalt rendellenességeket a kivitelező nem javítaná ki, azonnal ismét jelentést tesznek az esetről a szakhatóságoknak.
Aláírják a szerződést
Értesüléseink szerint a hét végéig a környezetvédelmi minisztérium is aláírja a támogatási szerződést, amely révén a vízügy mintegy 18 millió eurónyi összeget használhat fel európai alapokból a Környezetvédelmi Szektoriális Operatív Programon a szabályozási munkálatokra. A kivitelező szerdán elmondta: a napokban újabb munkagépeket hoznak, hogy felgyorsíthassák a munkaütemet, ugyanis az év végéig be kell fejezni a projektet. Azt is megtudtuk: a Demeterfalva és Nyárádgálfalva, valamint Nyárádszentlászló és Backamadaras közötti szakaszt szinte érintetlenül hagyják, ugyanis itt számos kanyar van a folyón, ami lassítja a víz áradását.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!