Foltozás helyett korszerűsítés

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Csaknem kilencvenmillió lejt költ saját költségvetéséből az utak karbantartására és modernizálására az idén Maros Megye Tanácsa. Esély mutatkozik a bözödújfalui gyűjtőtó mellett elhaladó út jelentős részének a leaszfaltozására.

Szucher Ervin

2016. március 14., 19:052016. március 14., 19:05

„Követve az utóbbi esztendők példáját, az idén is többet költenénk korszerűsítésre, mint kátyúzásra. Ez köves utak leaszfaltozását, meglévő aszfaltozott szakaszok szélesítését vagy új koptatóréteg leterítését jelenti” – magyarázta Szabó Árpád, a Maros megyei önkormányzat alelnöke. A pénz elosztásában ez azt jelenti, hogy a megyei besorolású utak modernizálására a hivatal csaknem 51 millió lejt szán, míg a szükséges javításokra 37-et.

A magyarlakta vidékeken az egyik legfontosabb beruházásnak a Marossárpatak–Vajdaszentivány út szélesítése számít. Miután ez megvalósul, Sárpatakot korszerű út köti majd össze Beresztelkével. Szintén prioritásnak számít a marosszentkirályi körforgalom megépítése, mely a múlt év második felében kezdődött el, azonban mindössze az épületbontásokig jutott el. Ez azért is fontos, mert a Marosvásárhely irányából érkezőknek jelenleg hosszú percekig kell várniuk, amíg kitérhetnek balra, a Mezőség irányába. A tanács 1,4 millió lejt irányzott elő az új forgalmi rend kialakítására.

Az összes közül a legfontosabb beruházásnak a bözödújfalui tó mellett elhaladó út aszfaltozása tűnik. Mint ismert, a Maros megyei önkormányzat még 2014-ben elhatározta, hogy évente három kilométeres szakasz aszfaltozására különít el pénzt a költségvetéséből a köves útnak számító, de sokkal inkább egy rendkívül rossz állapotban lévő, göröngyös földútra hasonlító szakaszra. A tervezési és engedélyeztetési késlekedések miatt a kivitelezőnek a tavaly nem sikerült elkezdenie a munkálatokat, így az idénre hat kilométert kell leaszfaltoznia. 

Ahhoz, hogy Erdőszentgyörgytől Székelykeresztúrig aszfaltcsíkon közlekedhessünk, „hozzá kell tegyen” a másik székely megye is, amely a túlsó irányból Körispatakig jutott el az útépítéssel. A két kisváros közti szakasz lenne a negyedik aszfaltozott út, amely összekapcsolja Maros és Hargita megyét. Borboly Csaba hargitai megyeelnök szerint ez még mindig nagyon kevés ahhoz képest, hogy a kommunizmus hány szálat vágott el a két egységes régió között.

Az önkormányzat az idén véglegesen felszámolná a megyei alárendeltségbe tartozó földutakat. „Majdnem húsz kilométer földutunk van, főként a végeken. Az összes szakaszt leköveznénk, és átminősítenénk” – mondta el Szabó Árpád. A Székelyvécke–Magyarzsákod–Hargita megye határa út korszerűsítése és átminősítése azért is fontos, mert ez egy első lépés lenne a későbbre elképzelt aszfaltozáshoz.

Szintén kő kerülne a Magyarszentkirályt Magyarherepével összekötő 5 kilométeres útra, a Jobbágytelke és Görgénynádas közti szakaszra, Kozmatelke és Beszterce-Naszód megye határa közé, Keresd és Szeben megye határa közé, valamint Szederjes és Hargita megye határa közé. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés