
Fotó: Boda L. Gergely
Rekorddöntési kísérlet lesz szombaton délután a marosvásárhelyi Ligetben, ahova mindenkit várnak, aki fontosnak tartja a szájápolást, és részese szeretne lenni ennek az akciónak. Legalább 1200 résztvevőre van szükség a korábbi rekord megdöntéséhez.
2015. május 12., 17:372015. május 12., 17:37
2015. május 12., 18:022015. május 12., 18:02
Az ötletgazda, Bálint Ingrid ötödéves fogorvosis egyetemista a keddi sajtótájékoztatón elmondta, óvodákban tartott előadásokon, de az egyetemi évek alatti gyakorlatok során is nagyon sok olyan marosvásárhelyivel találkozott, akinek szuvas foga volt. „Velük beszélgetve derült ki számomra, hogy a kisgyermekek, de a felnőttek is nagyon keveset tudnak a helyes szájápolásról, a fogmosásról, és sokszor helytelenül használják a fogkefét. A rekordkísérlettel elsősorban az a célunk, hogy a szájápolás fontosságára hívjuk fel a figyelmet, de példát szeretnénk mutatni más városoknak is, hogy a marosvásárhelyieknek fontos a prevenció, és fontosak az egészséges fogak”.
A kísérletet támogató polgármesteri hivatal részéről, Csegzi Sándor elmondta, hogy a szombati program kettőkor kezdődik a Ligetben, akkortól fogadják a jelentkezőket, akik egy sorszámot kapnak. A tulajdonképpeni rekordkísérlet 17 órakor kezdődik a színpad előtt kijelölt helyen. A színpadon fogorvosok tartanak néhány perces bemutatót a helyes száj- és fogápolásról, majd elkezdődik a közös fogmosás.
A jelentkezőknek nem kell fogkefét és fogpasztát vinniük, mert azokat a szervezők biztosítják a Curaprox cég támogatásával. A fogorvosi egyetemistákat tömörítő szervezet elnöke, Dragos Vulpu kifejtette: a tájékoztató kampánynak nagyon jó visszhangja volt, s ezért abban bíznak, hogy 1500-nál több személy vesz részt a szombati eseményen. A jelenlegi rekordot márciusban állították fel Kairóban, ahol egyszerre egy helyen 1148 személy mosott fogat.
A 2013-ban végzett hivatalos felmérések szerint a 18-65 év közötti személyek 80 százalékának fogproblémája van, a szuvasodás az egyik leggyakoribb kezeletlen fogbetegség. A fogszuvasodás nemcsak a felnőtteket érinti, a 13 évnél kisebb gyermekek 75 százalékának a tejfogán is már kezeletlen szuvasodás van. A két évvel ezelőtt végzett felmérés arra is kitér, hogy egy városon élő felnőtt átlagosan két évig használ egy fogkefét, míg a vidékiek átlagosan tíz évig mossák ugyanazzal az eszközzel a fogukat. Ezzel szemben a németországiak átlagosan háromhavonta cserélnek fogkefét.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!